A bíróság indoklása szerint az a körülmény, hogy valamely uniós polgár államfői hivatalt tölt be, igazolhatja a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának a nemzetközi jogon alapuló korlátozását. A bíróság ezért a Magyarország által Szlovákia ellen benyújtott keresetet teljes egészében elutasította.
A szóban forgó napon Sólyom László egy szlovákiai székhelyű társadalmi szervezet meghívására Révkomáromba szándékozott utazni abból a célból, hogy részt vegyen Szent István szobrának avatási ünnepségén. A magyar állami ünnepet, augusztus 20-át követő nap a bíróság szerint „Szlovákiában érzékenynek ítélt dátum, mivel 1968. augusztus 21-én öt, a Varsói Szerződésben részes állam fegyveres erői – köztük magyar csapatok is – megszállták Csehszlovákiát.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.