Végre újra megölelheti szeretett kislányát Juhász János. Anna és barátja, S. Péter három hete tűntek el szegedi lakásukból, a fiatal nő levélben köszönt el édesapjától, barátaitól és szerelme családjától. Miként a Bors megírta, pár nap múlva Pétert Németországban igazoltatták egy vonaton a rendőrök. Anna hétfőn jelentkezett először, Berlinből hívta sírva édesapját.
– Az előző szállást nem fizette ki, rohannia kellett onnan, de szerencsére kapott halasztást. A konzulátus nem tud segíteni a hazahozatalában.
– A hazautazási költség előteremtésében a külképviselet csak akkor tud segíteni, ha a magyar állampolgár önhibáján kívüli ok miatt ragad külföldön. Ilyenkor adhatnak úgynevezett konzuli kölcsönt, amit itthon közterhek formájában be is lehet hajtani, de erről sem a konzul, hanem a tárca illetékesei döntenek – magyarázta lapunk kérdésére válaszolva Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője.– Aki saját hibájából nem tud hazatérni, annak a külképviselet csak tanácsokat adhat, hogy milyen módokon juthat legkönnyebben haza.
Anna most takarít egy helyen, ahol szállást és ételt is kap, de minél előbb haza akar jönni. – Egyáltalán nincs pénze, és sajnos nekem sincs, mivel eltűnése előtt kiürítette a bankszámlámat. De ha kell, inkább nem eszek, de valahogy hazahozatom a kislányom – jelentette ki határozottan János.
– Ha Péterrel még egyszer az életben találkozunk, nem fogom bántani, majd az élettől megtanulja. De eljött az idő, hogy vállalnia kell a felelősséget a tetteiért. Azt egyszer megígértem a fiúnak: ha megbántja a kislányom, többé a szemem elé ne kerüljön! Volt is egy érzésem az eltűnésük előtt, hogy valami rossz fog történni.
A férfinak nagy kő esett le a szívéről, ugyanis rettegett attól: Péter tett valamit a kislányával.– Egy rémálom volt számomra az utóbbi három hét – magyarázta az apa. – A feleségem halálához hasonlóan megrázó emlék marad, amikor bejelentették, hogy a lányom öngyilkos akar lenni, és eltűnt. Azt hittem, belehalok. A nap minden egyes percében csináltam valamit. Befőztem, átalakítottam, takarítottam, míg szinte össze nem roskadtam, de hiába, csak Anna járt a fejemben. Már majd belebolondultam a lányom hiányába, mire végre életjelet kaptam felőle.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap tudatta, hogy hivatalból csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el S. Péter ellen, és a bíróság felé indítványt tesz európai elfogatóparancs kibocsátására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.