Három nő és egy kisfiú halt meg a Corsában

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 24. 08:45
Négyen vesztették életüket Dánszentmiklósnál, amikor járművük hétfő este egy román kamion elé kanyarodott, a sofőr életveszélyes állapotban van. A hosszú hétvégén Szentesnél egy autós fának vezette kocsiját, Budapesten meg mentővel ütközött egy Mazda.
mkr

Törmelék és egy összezúzódott kocsi darabjai borították tegnap a 405-ös út dánszentmiklósi lehajtóját – a hétfő esti baleset szomorú emlékei. Egy Opel Corsa frontálisan ütközött egy román kamionnal, majd árokba borult. Az autóban ülő 33, 44 és 59 éves nő, valamint a legfiatalabb tízéves kisfia azonnal meghalt. Csak a kocsit vezető 33 éves férfi élte túl a balesetet, őt kritikus állapotban vitték kórházba.

Több műtéten átesett, de még tegnap is életveszélyben volt. – Hét óra után történt a baleset. Az autóban ülő öt ember közül egy kirepült a kocsiból, négyet pedig ki kellett vágni a roncsból – mondta el a Borsnak Beluzsárné Belicza Andrea. – Azt még nem tudni biztosan, kit terhel a felelősség – tette hozzá. Helyiek azonban úgy tudják: a kocsi sofőrje figyelmetlenül kanyarodott a kamion elé. Az egyik helyi férfi látta a helyszínt.

– A kocsi a feje tetejére állt, tiszta vér volt minden – mondta a dánszentmiklósi. A kereszteződés már több áldozatot is szedett: két fejfa és mécsesek emlékeztetnek a korábbi tragédiákra. Szentesnél egy 45 éves vezető lelte halálát. A Jókai utcán haladt nagy sebességgel, amikor elveszítette uralmát a jármű felett, áttért a bal oldalra, és fának csapódott. Mivel a biztonsági övet nem használta, kizuhant a járműből. Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, de már nem tudták megmenteni.

A fővárosban mindenki megúszta élve a tegnapi legsúlyosabb karambolt. Egy nőt súlyos állapotban vittek kórházba, miután Mazdájával nekiütközött egy mentőautónak a Róbert Károly körút és Lehel út sarkán. Úgy tudni, a mentő egy epilepsziás gyereket szállított volna kórházba. A mentőben ülőknek nem esett komoly bajuk.

A négynapos ünnep alatt több mint négyszáz közlekedési baleset történt, tizennégyen haltak meg az utakon. Jön az újabb hosszú hétvége és a temetőlátogatások ideje, vezessenek óvatosan! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.