Amnesztiát hirdetett a szír elnök

amnesztia
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 23. 16:00
"Általános amnesztiát" hirdetett kedden Bassár el-Aszad szíriai elnök az állami médiumok bejelentése szerint, s ez vonatkozik az október 23-a előtt elkövetett minden bűncselekményre, de nem a "terroristák", vagyis a felkelők tetteire.
Bors/MTI

A büntetlenségről szóló rendeletet nyilvánvalóan a pénteken kezdődő négynapos muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha alkalmából adta ki az elnök. Nem vonatkozik az amnesztia "a szökésben lévő bűnözőkre" sem, csak abban az esetben, ha feladják magukat. További részletek egyelőre nem ismertek.

A legjelentősebb szíriai ellenzéki szervezet vezetője kijelentette kedden, hogy a Lahdar Brahiminek, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának az ünnep idejére vonatkozó tűzszüneti javaslata csak nagyon kis eséllyel pályázhat a sikerre, mert megfogalmazása túlságosan általános.

Abdel-Bászet Szaida, az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács elnöke közölte az AP-vel, hogy harcosaik hajlandók tartani magukat a tűzszünethez, de visszavágnak, ha megtámadják őket. Kétli, hogy a hatalom betartaná a tűzszünetet, Brahiminak pedig nincs eszköze annak betartatására - tette hozzá.

Brahimit vasárnap fogadta Aszad elnök, és közölte vele: a damaszkuszi vezetés csak abban az esetben méltányol bármilyen békekezdeményezést, ha nemzetközi biztosítékot kap arra, hogy a felkelők - ahogy ő nevezte őket: "a fegyveres terrorista csoportok" - jelzik, hogy betartják a tűzszünetet. A különmegbízott elmondása szerint kapott ígéreteket a tűzszünetre vonatkozóan minden Szírián kívüli szíriai csoporttól, de határozottan senki sem kötelezte el magát mellette.

A szíriai légierő kedden reggel bombázta az ország gazdasági fővárosának számító Aleppó egyik negyedét, Katergit, amely a felkelők kezén van, és harcok törtek ki a város több más negyedében is - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (francia rövidítése: OSDH) jogvédő szervezet. Összecsapások törtek ki Damaszkusz tartomány Haraszta nevű városában is. Damaszkus főváros az-Zahíra negyedében a biztonsági erők házkutatások sorozatát hajtották végre. Harcok voltak a kelet-szíriai Deir-ez-Zórban, valamint szintén légitámadás volt a déli Deraa tartomány Boszr al-Harir városában az OSDH jelentése szerint. Az erőszakcselekményekben legalább öt felkelő halt meg - tette hozzá a szervezet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.