A legkeményebb börtönökbe kerültek a Pussy Riot tagjai

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 23. 08:55
Ügyvédeik szerint szombaton elindultak a két évre elítélt Pussy Rio tagjai a nevelőtáborokba. Egyikük Permbe, a másik Mordovia körzetébe.
Bors

A 22 éves Nagyezsda Tolokonnyikova és a 24 éves Marija Aljohina szombaton indult útnak, hogy letöltsék a kétéves börtönbüntetésüket - írja a CNN. Aljohinát az Urál-hegységben lévő Permbe vitték, TolokonnyikovátMordovia körzetében. A Twitteren a sorsukat nyomon követő rajongók szerint, ez a két hely a legkeményebb Oroszországban.

Augusztusban a női punkegyüttes három tagját első fokon két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélték. Az ítélet szerint "vallási gyűlölet által motivált garázdaságot" követtek el, amikor a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban februárban maszkot viselve, gitárokon játszva "imádkoztak" a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott orosz államfőt - írja az MTI.

Az együttes harmadik tagja, Jekatyerina Szamucevics esetében azonban a fellebbviteli bíróság október 10-én felfüggesztette a büntetés végrehajtását, mert ő és az ügyvédje is azt állította, hogy bár jelen volt a székesegyházban februárban, de az „imában” nem vett részt. Szamucevics nem táncolt az oltár előtt, mert őt az őrök már korábban kivezették az épületből. A tárgyaláson Tolokonnyikova és Aljohina is megölelte Szamucevicset, így gratuláltak a szabadulásához.

Mindkét elítéltnek kiskorú gyermeke van, de ez sem hatotta meg a törvényhozókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.