Két éven át abban bízott a kegyetlenül megölt asszony családja, hogy gyilkosát élete végéig börtönbe zárják. Most úgy tűnik, vége a rettegésnek: B. Zoltán a kiszabható legsúlyosabb ítéletet kapta. Mint ismeretes: B. Zoltán házilag készített fegyverével mellkason lőtte volt feleségét. Ezután ráugrott, fejét többször a betonba verte és megfojtotta.
A gyilkosságnál jelen volt hatéves kislányuk, Vivien is. A férj a bíróságon bevallotta: neje holttestét a csomagtartóba rejtette, elment vele a vásárba, hogy nyalókát vegyen a sokkot kapott kislányának. Majd hazaérve fejszét ragadott, az asszony fejénél kezdte a darabolást. Állkapcsát odadobta a kutyának, hogy ne ugasson. A többi testrészt egy gödörbe temette.
– Amikor részletezték, mit tett a húgommal, sírva rohantam ki a tárgyalóteremből. Nem csak meggyilkolta, megbecstelenítette a holttestét. Azt is elvette tőlünk, hogy elbúcsúzhassunk tőle – mondja az áldozat nővére, Hornokné Nemes Eszter. Férjével ő neveli az árván maradt Vivient. A kislány a gyilkosság után még az egész hétvégét apjánál töltötte, aki megtiltotta neki, hogy beszéljen a látottakról. A gyermeknek hónapokon át rémálmai voltak, pszichológus kezelte.
– Sokáig nem merte elmondani, mit látott. Aztán egyszer elmesélte. Az első perctől tudja, hogy meghalt az anyukája. Megbeszéltük, hogy fent van a csillagok között és onnan vigyáz rá. Ha hiányzik neki, előveszi a fotóalbumokat. Próbálunk mindent elkövetni, hogy visszaadjuk a gyermekkorát – sóhajt az asszony.
A család végig attól félt, a gyilkost hamar kiengedik és visszatér majd, hogy kárt tegyen a gyermekben. Ha másodfokon helybenhagyják az ítéletet, leghamarabb negyven év múlva szabadulhat.
– Hidegvérű pszichopata, az ítéletet is vigyorogva hallgatta végig, nem bánt meg semmit. Bízunk benne, hogy soha többé nem engedik ki – tette hozzá az asszony.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.