Unokájának adott életet a 61 éves asszony

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 07. 10:30
A hatvanegy éves Kristine Casey a saját testét adta, hogy lánya megtapasztalhassa az anyaság érzését. Finn 2011-ben született, a mamája most könyvet írt a történtekről.
Bors

Egy anya bármire képes a gyermekéért, még arra is, hogy megszülje helyette a kisbabáját. A chicagói Sara Connell és férje, Bill évekig próbálkozott, hogy gyerekük legyen. Sara nagy nehezen teherbe is esett. Ikrekkel volt várandós, ám az ötödik hónapban elvetélt. A babák elvesztése után Sara meddő lett, és lelkileg teljesen összetört.

– Bezárkóztam a szobámba, és napokig csak zokogtam, miután megtudtam, többé soha nem lehet kisbabám. Egyik nap az édesanyám benyitott a szobámba és azzal az ötlettel állt elő, hogy majd ő kihordja a bébimet. Annyira meglepődtem, hogy azonnal abbahagytam a sírást – írta Sara a napokban megjelenő önéletrajzi könyvében, amely máris nagy siker Amerikában.

Számtalan orvosi vizsgálat és megannyi családi vita után Sara beleegyezett, hogy Kristine kihordja a gyermekét.

– Anyám hátradőlt a székében, és teli szájjal nevetett. Az orvosok le akarták beszélni a béranyaságról, mert féltek, hogy túlságosan kimeríti majd a terhesség, de anya csak legyintett rájuk – írja Sara. – Nyugdíjas vagyok, ráérek! Mitől fáradnék ki? Ezt mondta az anyám, és onnantól kezdve nem lehetett lebeszélni – mondta Sara a Chicago Tribune- nak. Kristine elszántsága nem volt hiábavaló, egészséges kisfiúnak, Finn-nek adott életet. – A kisfiam az én ivarsejtemből és a feleségem petesejtjéből fogant. A nagymama méhét gyógyszerekkel erősítették az orvosok, hogy képes legyen kihordani a babát. Az én anyósom a legcsodálatosabb nő a világon – mondta Bill, Sara férje.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.