Sok magyar tehetség hazát vált a jobb megélhetésért

tehetségek
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 27. 13:00
Sok tehetséges ember inkább kivándorol, mintsem hogy tudását aprópénzre váltsa idehaza. Nehéz döntés a költözés, de néha a maradás sem könnyebb. A szociológus sötéten látja a magyar jelent.
jk, S. T. R.

Menni vagy nem menni, ez itt a kérdés, s a ­vá­lasz­adók igencsak megosztottak. Egy új életkezdéshez, külföldi letelepedéshez nem csak tehetségre, de nagy elszántságra is szükség van.

Sterbik Árpád már spanyol hálóőr

Az élsportolók között ma már bevett szokás a külhoni karrierépítés, a világ egyik legjobb kézilabdakapusa, Sterbik Árpád pályafutása is jól példázza ezt. Sterbik a vajdasági Zentán született, és bár magyarnak vallja magát, sokáig a szerb válogatottban szerepelt. Majd 2010-ben váltott, s miután évek óta spanyol klubcsapatban játszott, immár Spanyolországot erősíti.

– Egyértelműen a kézilabda határozza meg az életemet, ezen belül az országváltást is – árulta el Sterbik. – Imádom a szülőfalumat, szívesen is élnék ott, ám elképzelhető, hogy a család miatt Spanyolországban maradok. Annak idején lemondtam a szerb válogatottságot, a spanyolok megkerestek, és úgy voltam vele, miért is ne szerepelhetnék a nemzeti csapatban is azokkal a játékosokkal, akikkel a klubomban is együtt játszom.

A kajakosok közül Benedek Dalma Szerbiában, Sarudi Alíz ciprusi színekben folytatja, a kilencszeres világbajnok Paksy Tímea pedig – a Nemzeti Sport információi szerint – Ausztria felé veheti az irányt.

Olasz lett az olimpiai bajnok vízilabdázónk

A vízilabdázó Märcz Tamás a sydney-i olimpiai győzelem után váltott csapatot, Olaszországba ment. Hosszú évekig játszott a BVSC-ben, itthon nem tudott elképzelni másik csapatot magának.

– Tulajdonképpen korábbi klubom szorgalmazta először, hogy legyek olasz állampolgár, mert így több légióst szerződtethettek. Két éve meg is kaptam az állampolgárságot – mondta a Londonban kis híján olasz színekben szereplő pólós. – Rövid megszakítással tizenkét éve élek kint, de nem akarok itt végleg letelepedni. Egyelőre jól érzem magam, a család miatt is, hiszen megtanulják a nyelvet a gyerekek, de lassan véget ér játékos-pályafutásom, s lehet, hogy hazatérek.

Hazahúzta a szíve

Persze olyan tehetségünk is akad, aki bár külföldön is sikereket ért el, visszahúzta a szíve Magyarországra. Horváth Charlie közel tíz évet töltött külföldön a Pannónia Express nevű szupercsapattal. Az énekes ­elô­ször Egyiptomban zenélt másfél évig, ezután következett a hosszabb ideig tartó norvég szereplés.

– Négy évre előre megvoltak a fellépéseink helyszínei, és biztos volt a kinti ­eg­zisz­ten­ciánk, mégsem akartam soha külföldön maradni. Ennek elsősorban az akkor kétéves kisfiam és a családom volt az oka, meg persze a barátok. A jó kereseten kívül ott vannak a lelki tényezők, amiket nem lehet megkerülni. Nekem nagyobb volt a kötődésem a hazámhoz, minthogy a családomat vittem volna ki magammal. Meg akartam mutatni itthon, hogy még nem lehet engem leírni – magyarázta Charlie.

A legrosszabb forgatókönyv

De vajon jót tesz-e egy országnak, ha tehetségei külhonban keresnek boldogulást? Vásárhelyi Mária szociológus szerint ez a lehető legrosszabb forgatókönyv.
– Tragikus, ha a jó eszű, tehetséges fiatalok új hazát keresnek maguknak, s sajnos jelenleg Magyarországon ez a helyzet – vélekedett Vásárhelyi.

– De miért is ne tennék? Itt jelenleg bizonytalan az egzisztenciájuk, megszűnt a jogbiztonság, sok embernek a megélhetése forog kockán. Amíg korábban nagyobb volt az országba bevándorlók aránya, addig most pont ellenkező képet festenek a statisztikák, jelenleg többen hagyják el Magyarországot. S az is egyértelmű, hogy a tehetségeinket veszítjük el, hiszen a nyugati országokban csak értékesíthető tudással lehet boldogulni.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.