Mint arról a Bors beszámolt: az abonyi férfi augusztus 27-én lelőtte tízéves kislányát, majd saját fejébe is golyót röpített. Sokáig mesterséges kómában tartották, tegnap azonban kórházi ágyánál megtartották a 30 napos előzetes letartóztatásról döntő tárgyalást.
– Ügyfelem még nagyon nehezen kommunikál, a nevét el tudta mondani, igennel és nemmel felel, érdemi vallomást azonban még nem tett – magyarázta a Borsnak a T. Mihályt képviselő dr. Mile Adrienn.
– A vádat megértette. Előbb a Nagy Ignác utcai gyűjtőbe vitték, onnan a tököli rabkórházba szállították. Orvosai szerint intenzív ellátásra már nem szorul – tette hozzá az ügyvédnő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.