Mustgáz ölt meg egy férfit

mustárgáz
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 19. 21:00
A saját kertje terméséből bort készítő férfi a pincéjében halt meg.
Bors

Szerda délután kapták a jelzést a katasztrófavédelemisek arról, hogy megyei szóvivőjeogy egy bort készítő férfit kellene kimenteni a pincéjéből. A helyszínre érkező egység tagjai azonban már csak az idős ember holttestét tudták a felszínre hozni - írja az MTI.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szeptember 8-án közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a mustgáz a szüreti időszakban minden évben több, akár halállal végződő balesetet is okoz, pedig azok megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetők.

Kifejtették: a mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb gáz, amely a levegőt kiszorítva a föld közelében terül el. A szén-dioxid belégzése, illetve az oxigénhiányos állapot hat a központi idegrendszerre, ennek jele szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes volna is a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség elhagyásában - írták az akkori közleményben.

A katasztrófavédelem a balesetek megelőzése érdekében a pincék megfelelő szellőztetését, a hordók nagy térben való elhelyezését és gázérzékelő riasztóberendezés használatát javasolta.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.