Sürgő-forgó szervezők, hangszórókból harsogó zene és kürtőskalácsbüfé fogadta a 11. kötcsei piknikre érkező politikusokat. A somogyi községet, ahogy az elmúlt években, most is megszállták a többnyire Budapestről érkező vendégek, akiknek a közeli focipályán alakítottak ki parkolót, néhány méterre Gyurcsány Ferenc voltminiszterelnök hétvégi házától, amely tegnap – érthető módon – üres volt.
Nem úgy a pikniknek helyet adó Dobozy-kúria, ahová reggel fél tíztől érkeztek a prominens személyiségek. Balog Zoltán és Varga Mihály miniszterektől kezdve Nemcsák Károly, Balázs Péter színészeken át egészen Jókai Anna írónőig képviseltette magát a művészeti és üzleti élet színe-java.
Csaba László beszédet is mondott. Mivel a találkozó fő témája az IMF-megállapodás, lapunk is erről faggatta a szakértőt.
– Nem muszáj, de jobb megállapodni, mint nem megállapodni – szögezte le a közgazdász.
A szintén beszédre készülő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nem igazán kívánt szóba állni a sajtóval, mosolyogva hárította el a kérdéseket, de a bejáratnál kihelyezett „Nemzeti adósságcsökkentés” feliratú adománygömb láttán rögtön felderült:
– Hoppá, így állunk? Nagyon jó, nagyon jó – nyugtázta a miniszter. Az örömre lehetett is oka, ugyanis a több száz vendég szépen adakozott a gömbbe, csak úgy hullottak a tíz-húszezresek.
Bár a gazdasági beszédek már délelőtt elkezdődtek, ráadásul a hatvanadagnyi túrós csuszát is délelőtt szállították – és a hírek szerint odabent Schmitt Pál felesége, Makray Katalin is főzött a vendégeknek –, az esemény főszónoka csak fél egykor érkezett. Orbán Viktor komoly biztonsági intézkedések mellett, megszokott fekete kisbuszával jött hétköznapi viseletben és hozta elmaradhatatlan hátizsákját is. A miniszterelnök délután egyórás beszédet mondott, majd következett egy másfél órás kérdezz-felelek.
A nem sajtónyilvános beszélgetésről lapzártánkig nem szivárogtak ki részletek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.