Az új fajok megjelenése és a kipusztuló fajok száma között megbomlott az egyensúly, több állatfaj pusztul ki, mint amennyi kialakul. Az év elején a tíz legveszélyeztetettebb állat közül kettő az idén már eltűnt. Az óriásteknős, Magányos George után, a kínai folyami delfintől is elbúcsúzhatunk.
Már önmagában is egyfajta csoda, hogy a galapagosi óriásteknős egyáltalán megmaradt. Ugyanis 1971-ig azt hitték, hogy már rég kihalt, amikor egy magyar származású kutató, Vágvölgyi József a szigetcsoport legkisebbikén rábukkant a hím példányára. Az egyed kora 70−100 év között lehetett, ami egy teknősnél a szaporodás szempontjából a legideálisabb.
Csakhogy Magányos George nem tudott szaporodni. A kutatók két évtizednyi próbálkozása után sem vált apává, így alfaja vélhetően kihalt június 24-i elpusztulásával. A kínai folyami delfinről is az a hír járta 2006-ban, hogy eltűnt a Jangce folyóból. 2007-ben azonban szárnyra kapott a hír, miszerint láttak egyet úszni a folyón. Azóta azonban nincs hír róla, s a napokban kínai forrásra hivatkozva írták meg horvát környezetvédők, hogy nagy valószínűséggel az utolsó példány is elpusztult. A végveszélyben lévők közül nyolc még megmaradt – ki tudja meddig…
A vancouver-szigeti mormota 2000 óta veszélyeztetett faj. Ez a faj testesebb a többinél, és bundája barnás-fehér foltokkal tarkított. Az utolsó számláláskor, 1998-ban már csak 75 példányt találtak, s megkezdték az állat fogságban történő szaporítását. Ma már körülbelül 150 mormota él fogságban, de már alig harminc a vadonban.
A seychelles-szigeteki simaorrú-szabadfarkú denevérnek csupán néhány egyede él barlangokban. Súlyuk átlagosan 10–11 gramm, életmódjuk más denevérfajtákéhoz hasonló.
A mindössze hatvan példányt számláló jávai orrszarvú régebben egész Ázsiában elterjedt volt, ma már csak Indonézia és Vietnam erdeiben legel. Az 1930-as években kíméletlenül vadászták értékes, gyógyító hatásúnak vélt szarváért. A gyenge szaporodási képességek és a gyakori betegségek miatt egyre kisebb a faj fennmaradásának esélye.
bandwidth-thief%5B1%5D.jpg)
A különlegesen tömött bundájáról ismert rágcsáló, a sörtés nyúl a Himaláján, Nepál, Bengál és Assam hegyeiben él, de az erdőirtások miatt számuk vészesen lecsökkent. 1964-ben a fajt kihaltnak tekintették, majd 1966-ban mégis felfedezték néhány példányát. Sajnos nem képes a fogsághoz alkalmazkodni, így állatkertekben nem szaporodik.
Az északi szőrösorrú vombat szerencséje viszont, hogy fogságban is túlélő. Életterülete mára Ausztrália nemzeti parkjaira korlátozódott. Már csak 113 példány van belőle. Jelenleg az állatvédők azon fáradoznak, hogy a megmentett és fogságban szaporított példányokat visszahelyezzék a saját természetes élőhelyükre.
A mindorói bivaly a Fülöp-szigeteki Mindoro szigetén él. Az 1900-as években még tízezer példányt számoltak, de mára csak 30−200 maradt meg belőle.
A spanyol, más néven ibériai hiúz egykor gyakori állat volt az Ibériai-félszigeten, sőt Dél-Franciaországban is. Ma már csak Andalúziában látni párat közülük, becslések szerint mintegy száz példányt.
A szürke farkasnál kisebb, izmosabb vörös farkas természetes élőhelye Észak-Amerika, Florida és Texas volt. 1980-ban körülbelül húsz példányt tartottak számon, de a sikeres szaporító programnak köszönhetően ma már 207 vörös farkas él szabadon 1,7 millió hektárnyi erdős területen Észak-Karolinában.
