A viborgi önkormányzati képviselő, Benny Ragner verekedésbe keveredett egy pizzériában, aminek eredményeként beleharapott az eladóba is - írta a Copenhagenpost.
Az erősen ittas képviselő még júniusban tért be az éjszakai pizzázóba, ahol épp a 25 éves afgán bevándorló, Hekmat Khademi volt szolgálatban. Ragnernek készpénzre volt szüksége, így azt szerette volna, ha a kártyájáról több pénzt számol fel a pultos a pizzáért, és megkaphatná a visszajárót.
Miután a kérését megtagadták, Ragner balhézni kezdett, több vásárlót is lökdösött, mire a pultos egy barátjával együtt lefogta. A politikus azonban nem nyugodott le, sőt: megharapta Khademit, így el tudott menekülni.
A rendőrök néhány utcával arrébb fogták el. Ragner előbb próbálta kidumálni magát, azt hazudta a másnap őt faggató újságíróknak, hogy csak azért vitték be, mert túl sokat ivott, verekedés azonban nem volt.
A pizzéria azonban kiadta a biztonsági kamera felvételét, amelyen Ragner jól láthatóan ütlegelte a vásárlókat. A politikus erre csak annyit mondott: annyira részeg volt, hogy nem emlékszik az estéből semmire. A politikust végül 60 nap
börtönre ítélték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.