Az állítólagos hitelfeltételekről szóló horrorlistáról (amin például nyugdíjcsökkentés is szerepel) az IMF képviselői tegnap azt mondták: a médiában pontatlanul jelent meg. Így közvetve Orbánt cáfolják, aki „a sajtóban olvasható” feltételek elfogadhatatlansága miatt beszélt alternatív javaslat szükségességéről.
Orbán világelső lett
Az internet világától néhány évvel ezelőttig még nagy távolságot tartó, a közösségi portálokat messze elkerülő Orbán ötlete volt, hogy az IMF-fel kapcsolatos, részben a valutaalap illetékeseinek is szóló nyilatkozatát a Facebookon tegye közzé. Egyperces monológját mobiltelefonnal rögzítették. Ezzel az akciójával – egy kormányfő egy világszervezetnek a Facebookon keresztül üzen, így ismertetve hivatalos álláspontját – világelső lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.