Egy 57 éves asszony levetette magát a kilencedik emeletről tegnap reggel a X. kerületben található Lavotta utcában. A nő egy első emeleti lakás fedett erkélyére zuhant, ahonnét két héttel ezelőtt költöztek ki a lakók, és szerencsére senki nem tartózkodott ott a tragédia pillanatában. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudtak rajta segíteni.
– Reggel 6 óra 10 perckor csörrent meg a telefonom, a gondnok hívott és mondta, hogy azonnal haza kell mennem, mert egy ember zuhant az erkélyemre, és ha nem érek oda időben, a rendőrök betörhetik az ajtót – mondja a lakás tulajdonosa, Nagy Ferenc a Borsnak, aki tegnap éjszaka nem aludt otthon.
– A lányom, az élettársa és az unokám két hete költöztek ki a lakásból, mert nem messze innét találtak egy nagyobbat. Náluk aludtam, így sem ők, sem én nem voltunk itthon, amikor a tragédia történt – meséli Ferenc. Elmondása szerint az öngyilkosságot elkövető asszony az erkélyére esett rá, átszakította a tetőt, eltörte a vasmerevítést, és ráesett egy asztalra.
– Arccal a föld felé feküdt, a vérét én takarítottam fel. Hatszor is felmostam az erkélyt, és lefertőtlenítettem – teszi hozzá a 76 éves férfi.
A házban úgy tudni, hogy az asszony egy évvel ezelőtt költözött oda. Az áldozat depresszióban szenvedett, gyógyszereket is szedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.