A világszervezet környezetvédelmi programjának keretében elvégzett kutatás bizonyítja immár, hogy a mérgező vegyszerek használata egyike az öt leggyakoribb oknak, amely korai halálhoz vezet. Számos afrikai országban például a vegyi anyagok miatt a mezőgazdasági területek közelében élő várandós nők halálozási rátája háromszorosa az átlagos értéknek.
A fekete kontinens a növényvédő szerekhez kapcsolódó sérülések és betegségek kórházi költségei hamarosan elérik a 90 milliárd dollárt. Az illékony szerves vegyületek nem megfelelő kezelése évente 240 milliárd dolláros veszteséget okoz világszerte.
Azaz a vegyi anyagok, műtrágyák ugyan jelentős szerepet játszottak a szegény országokban a gazdasági fejlődésben, viszont a keletkező haszon az emberi egészség és a környezet rovására jön létre, épp ezért fenntarthatatlan.
A kulcsfontosságú fejlesztési célok, mint a vízkészletek megóvása, az élelmiszer-biztonság, a jólét és a munkavállalók termelékenysége növelésének megvalósítása szempontjából akadályt jelent a vegyszerek felelőtlen használata.
Tévedés azt hinni, hogy a vegyi szennyezés csak a nagy cégek sara. A háztartási veszélyes hulladék is iszonyatos mennyiségben halmozódik. Nem csupán az ólom- és savszennyezés fő veszélyforrásairól, az akkumulátorokról és a szárazelemekről van szó, hanem ártalmatlannak tűnő egyszerű dolgokról is.
Az étolaj és a zsír a háztartásokban legnagyobb mennyiségben keletkező hulladék. A már nem használható zsiradék, a fáradtolaj elsősorban azért veszélyes, mert az élő szervezeteket elzárja az oxigéntől, a túlhevítés következtében pedig rákkeltő anyagok keletkezhetnek benne.
De itt vannak a ház vagy lakás körüli javítási, karbantartási munkák során keletkező hulladékok is. A festék, mázolóanyag, lakk, ragasztó, hígítók, oldószerek, faanyagvédő szerek maradékait általában nem dobjuk ki, hanem további felhasználásra félretesszük. Ez a hulladékfajta egyaránt tartalmaz szerves anyagokat, illetve fémvegyületeket. Mindkettő rettentően káros a környezetre és az emberi egészségre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.