Aktuális

Csoda, hogy él a férfi, aki 12 éve nem evett

Bors

Létrehozva: 2012.09.11.

A kínai Ning Xuefa azt állítja az elmúlt 12 esztendőben egyáltalán nem evett semmit, sőt csupán vizet juttatott be a szervezetébe.

Egyelőre vizsgálják annak a 22 éves kínai férfinak az esetét, aki azzal került az ország összes lapján címoldalára, hogy elmondta, több, mint egy évtizede semmit nem evett – írta meg az Oddity Central. - A 150 centis és 40 kilós férfiról könnyű elhinni, hogy nem nagyétkű, de elképzelhetetlen, amit állít – mondta egy orvos a riportereknek. - Valóban van rá példa, hogy az ember több hétig is kibírja élelem nélkül, de 12 év az vagy lehetetlen vagy csoda – tette hozzá a doktor.

Ning Xuefa elmondása szerint 10 éves korában undorodott meg az ételtől, pár hónap alatt az iszonya annyira elhatalmasodott rajta, hogy azóta képtelen szájába venni bármit, ami ételnek mondható. Az egyetlen tartalmas táplálék, ami az elmúlt években a szervezetébe került, a tej volt. Xuefa szívesen iszik tejet, azonban a családja nagyon szegény, így ehhez is ritkán jut. Az éhezés esztendőiben a vízre szokott rá, amiből viszont napi 15 litert képes meginni.

Jelenleg a fiút egy klinikán vizsgálják, ahol bebizonyosodott, hogy valóban nincs a szervezetében semmi, amit tápláléknak lehet nevezi, ennek ellenére senki nem érti, hogyan élhetett túl 12 évet anélkül, hogy egy falat is lecsúszott volna a torkán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet