Ha egy átlagos ember, ha csuklani kezd, mindössze pár percig tart a bosszantó izomösszerándulások sorozata. Egy angol asszonynak azonban olyan különleges betegsége van, hogy naponta akár százszor is görcsösen szívja be a levegőt.
– 2008 januárja óta csuklom megállás nélkül – meséli a Mail Online-nak Lisa Doherty. – Akkor kezdődött, amikor Lisa lányommal voltam terhes. Mivel napok múlva sem csillapodott a kényszeres hüppögés, elmentem orvoshoz, de ott azt mondták, hogy az állapotos nőknél ez előfordul, úgyhogy ne foglalkozzam vele.
Megszültem a kislányom, de a csuklás nem maradt abba. Aztán két év múlva világra jött a második gyermekem is, de az állapotom nem változott. Próbáltam vizet tartani a számban, a levegőt visszatartani, s a férjem Matthew többször rám ijesztett az éjszaka közepén, de nem segített. Az ismert módszerek semmit sem érnek. Általában százszor csuklom egy nap, és sajnos elég hangosan. A szomszédok szerint olyan hangot adok ki, mint egy dinoszaurusz.
Lisát jelenleg orvosok vizsgálják, gyomor és toroktükrözés vár rá.
– A dokik szerint valami baj lehet a gyomromban, azért történik ez velem – mondja a nő. – Nem tudom, de mindenesetre nagyon jó lenne, ha véget érne ez a szörnyűséges időszak, mert már kezdek becsavarodni. Még éjjel, álmomban is csuklok, gondolják csak el, az egész család ötpercenként felébred miattam. A párom el fog hagyni, ha ez így folytatódik – kesergett Lisa két csuklás között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.