Nekihajtott a kamionnak a csecsemőjére figyelő anya

közúti baleset
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 13. 10:30
A babájára figyelve térhetett át a szemközti sávba a három hónapos fiával utazó Boglárka, aki márciusban egy kamionnak hajtott a 22-es úton. A vizsgálat nem talált más okot, számolt be a Borsnak az apa.
Gergály Judith

A 25 éves Róbert egyszerre vesztette el párját, Boglárkát és három hónapos kis-fiukat, Bálint Krisztofert. Mint arról annak idején beszámoltunk, a 22 éves édesanya a szüleitől tartott hazafelé, amikor áttért a másik sávba, és egy kamionnal ütközött.

– Aznap este egy születésnapra készültünk. Hívtam őket, Bogi nem vette fel, gondoltam, biztosan már úton vannak hazafelé. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban aggódtam. Felhívtam a szüleit, azt mondták, már két órája elindultak a babával – emlékszik Róbert. 

A baleset híre hamar eljutott a tíz kilométerre lévő faluba, már mindenki tudta, hogy egy helybéli édesanya ütközött, Róbert szerint csak neki nem szóltak. – A szomszédok beszélgettek egy balesetről, de mi vártuk haza őket. Végül egy ismerősöm hívott fel sírva, ő mondta el, mi történt. A helyszínre rohantam, és reménykedtem benne, hogy élnek. Addig, amíg meg nem láttam a roncsot az út szélén – mondja könnyeivel küszködve. 

A 25 éves fiatalember összeroppant, úgy érzi, már soha nem lesz boldog. Boglárkát a barátai mutatták be neki, első látásra beleszeretett az életvidám lányba. Fiatalok voltak, nem tervezték, hogy családot alapítanak, de miután megérkezett a kis Bálint, nagyon boldogok voltak. Azóta sem értik, mi történhetett Bogival az egyenes útszakaszon. A kamionos szabályosan haladt.

– A vizsgálat lezárult: nem hajtott gyorsan, nem telefonált és nem lett rosszul. Édesanyám beszélt a kamionsofőrrel, hátha látott valamit, de azt mondta, nagyon gyorsan történt minden. A legvalószínűbb, hogy a baba miatt hátranézett, ekkor húzhatta el a kormányt. Nyolcvan centin múlt az életük – sóhajt Róbert.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.