A külügyminiszter épp Malawiba érkezett afrikai körútja akalmából, hogy a helyi politikai elittel – többek között Joyce Banda elnökkel – tárgyaljon.
A szokásos gyakorlat szerint kiemelt biztonsági intézkedésekkel óvták Clintont, ilyen támadásra azonban nem voltak felkészülve. Hillary ugyanis a tárgyalások után egy farmra is ellátogatott, amely mindössze nyolc kilométerre található a főváros repülőterétől. Innen visszaindultak a reptér felé, amikor egy óriási méhcsapat támadt rájuk.
A szemtanúk szerint még a legtapasztaltabb testőrök is pánikolva rohantak fedezékbe. Az állig felfegyverzett titkosügynökök végül úgy döntöttek, hogy a helyzet tarthatatlan, ezért testükkel óvva Clintont a csípésektől, utat vágtak maguknak a repülőgépig, majd gyorsan fel is szálltak és elhagyták az országot. Clinton malawi látogatása így meglehetősen furcsán ért véget, mindössze hat órát töltött az országban.
A hírek szerint a külügyminiszter jól van, az ijedtségen kívül nem esett baja. Arról nem tudni, hogy a testőrök hány csípést szenvedtek el. A malawi sajtó történelminek nevezte az eseményt, huszonegy év után ugyanis először látogatott magas rangú amerikai politikus az országba, s először fordult elő, hogy egy nyugati vendéget ki kellett menteni az afrikai államból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.