Hegymászó Magyarország legnagyobb hitelezője

hitel
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 10. 11:00
Mint az ország legnagyobb hitelezője, akár csődbe is juttathatná Magyarországot egy 38 éves üzletember. Michael Hasenstab azonban nem akar ilyet: amihez csak hozzányúl, az arannyá válik.
(k. cs.)

Már több mint kétezer milliárd forintnyi államkötvény, azaz a teljes magyar államadósság egy tizede van a Franklin Templeton amerikai befektető cég zsebében. Az összeg felett egy mindössze 38 éves alapkezelő, Michael Hasenstab rendelkezik. A fiatal amerikai komoly tényező a pénzügyi világban, már több mint 120 milliárd dollárnyi alappal bűvészkedhet.

De ki is ez a pénzügyi zseni, aki ennyire bízik a magyar gazdaságban? Hasenstab 21 évesen, 1995-ben csatlakozott a Templetonhoz, miután lediplomázott a minnesotai Carlton College-on, ahol politikai gazdaságtant és nemzetközi kapcsolatokat tanult. Néhány évvel később otthagyta a céget, hogy Ausztráliában ledoktoráljon, majd 2001-ben visszatért. Azóta üstökösként ível felfelé a pályája. Több díjat is bezsebelt, mint az év alapkezelője. Szakmai berkekben csak a 100 milliárdos valutakirálynak hívják.

A San Franciscóban élő Hasenstab sokak véleménye szerint kockázatos üzleteket köt, de amihez nyúl, az arannyá válik a kezében. Csak az írországi befektetésein 750 millió eurót (207 milliárd forintot) kaszált tavaly.

Rengeteget utazik, de sok kollégájával ellentétben ő élvezi is ezt az életet. A holland származású apától és ausztrál anyától származó pénzügyi guru egy korábbi interjúban elárulta: átlagos gyermekkora volt, attól eltekintve, hogy hat hónapos kora óta folyamatosan jártak külföldre családjával. Apja építészprofesszor, aki Indonéziában nőtt fel, anyja pedig egy ügyvédi irodánál dolgozott.

A fiatal alapkezelő egyébként bízik Magyarországban. - Szeretjük az olyan országokat, amelyeket mindenki utál, hosszú távon viszont jó alapokkal rendelkeznek. Magyarország is pont ilyen - mondta korábban a Bloomberg hírügynökségnek.

Hasenstab befolyása ellenére meglepő módon két lábbal jár a földön. Arra az újságírói kérdésre, hogy nem pofátlanul fiatal-e egy ilyen poszthoz frappánsan annyit mondott: „nap mint nap egyre öregebb leszek”.

Hasenstab magánéletéről nem szeret sokat beszélni. Felesége, Mary Ann Luan szintén a pénzügyi világban dolgozik, adótanácsadó volt, majd a Templetonnál helyezkedett el, 2008-ban pedig a Lehman Brothers-nél dolgozott, egészen annak összeomlásáig és a gazdasági világválság kirobbanásáig. Nászútjukon, 2009-ben pihenés helyett inkább Afrikába utaztak és megmászták a Kilimandzsárót.


A Templeton-ház a 90-es években a Fotexben volt érdekelt, jelenleg az OTP-ben van részesedése. A magyar állampapírok egy kézben összpontosuló, ilyen mértékű koncentrációja veszélyes is lehet. Ezért - információink szerint - a még Fellegi Tamás vezette, IMF-fel tárgyaló magyar delegáció első útja mindig Templetonékhoz vezetett, és csak szándékaik ismeretében ültek le a valutaalap képviselőivel.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.