Hallgat egykori osztályvezetője Sólyom szavairól

kormány
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 07. 10:00
Sólyom László volt államfő szerint az alaptörvénybe ütközik az előzetes választási regisztráció terve. A bíráló hangokra reagáló helyettes államtitkár – Sólyom volt beosztottja – most hallgat.
Bors

Az alkotmányos kultúra nemcsak a törvényhozásban, hanem a kormányzásban is odaveszett, gőzerővel, kíméletlenül folyik mindennek az átalakítása – ezt mondta Sólyom László szombaton az aszófői falunapon. Sólyom szerint érthető, hogy megnövekedett a bizonytalanok tábora, ugyanis egyre kevesebben viselik el, hogy lebecsülik őket.

Sólyom a legélesebb kritikát a kormány új terve, az előzetes feliratozáshoz kötött választási rendszer ellen intézte. A volt államfő szerint a terv alaptörvénybe és az emberi jogok európai intézményébe ütközik.

– Az elnök úr egyelőre nem fejti ki részletesebben a véleményét. Mivel még csak tervezetről van szó, az eddigi hírek alapján alakította ki véleményét. Ha elkészül a konkrét törvényjavaslat, akkor bővebben véleményezi majd – mondta Landi Balázs, Sólyom László személyi titkára.

A kormány nem reagált Sólyom beszédére, ezért megkérdeztük Kumin Ferencet, aki az elmúlt hetekben többször is reagált a kabinetről alkotott külföldi véleményekre. Emlékezetes: Hugh Grantnek levelet is írt, miután a brit színész nekiment a magyar médiatörvénynek.

A helyzet egyébként pikáns: Kumin korábban Sólyom tanácsadója, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője volt, így kíváncsiak voltunk arra, miként látja egykori főnöke szavait kormánytisztviselőként. Gyurcsány Ferenc bizalmasának, Gréczy Zsoltnak a blogjára felkerült egy levél, amelyben Kumin nekimegy Sólyomnak, a szöveget azonban nem a helyettes államtitkár írta.

-Nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkárként nem tartozik a feladatkörömbe hazai beszédek véleményezése, én a külföldi vélemények tényszerű tévedéseinek korrekcióját végzem. Sólyom László szavait sem magánemberként, sem helyettes államtitkárként nem kommentálom – mondta a Borsnak Kumin.

Aszófői bohóc jött utána 

A veszprém megyei, 400 lelkes falucska hétvégi programja szerint Sólyom László volt köztársasági elnököt Zsongi bohóc váltotta a színpadon, aki a kormány bírálása helyett zsonglőrmutatványokkal szórakoztatta az egybegyűlteket. Zsongi bohóc, polgári nevén Csanaki Attila a Borsnak elárulta: nem lát benne semmi különöset, hogy az államfő után ő buzogányozott a színpadon, ugyanis gyakran lépett már fel politikusok előtt és után. 

 

Bohóc jött utána Aszófőn
A veszprém megyei, 400 lelkes falucska hétvégi programja szerint Sólyom László volt köztársasági elnököt Zsongi bohóc váltotta a színpadon, aki a kormány bírálása helyett zsonglőrmutatványokkal szórakoztatta az egybegyűlteket. Zsongi bohóc, polgári nevén Csanaki Attila a Borsnak elárulta: nem lát benne semmi különöset, hogy az államfő után ő buzogányozott a színpadon, ugyanis gyakran lépett már fel politikusok előtt és után.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.