Elhunyt férje ujjperceit követelte az özvegy

Elkérték a halott aranyfogát

Az élet múlandó. Egyszer mindannyian eltávozunk, hátrahagyva barátainkat, szeretteinket, akik tovább élnek a magunk után hagyott űrrel. A másik hiányával való szembesülést mindenki másképp éli meg. Több szakembert is arra kértünk, meséljék el eddigi pályafutásuk legfurcsább eseteit. Kiderült, a gyász olykor a legrosszabbat hozza ki az emberekből.

– Azon már meg sem lepődöm, amikor a hozzátartozó az elhunyt aranyfog koronáját kéri emlékbe – kezdi Tóni, egy vidéki kórház boncmestere. – De, amikor a halott férje ujjpercét akarta szuvenírbe levágatni az özvegy, az már nekem is sok volt.

A harmincas évei elején járó, kisgyermekes édesapa öt éve dolgozik a patológián. Az elmúlt esztendőkben közel hétszáz boncolást végzett. Azonnal felmerül a kérdés, vajon miért ezt a szakmát választotta? Azt mondja, habár tudja, az emberek viszolyogva fogadják azokat, akik hullák közt töltik napjaikat, de ő büszke a munkájára. Vallja, hogy a boncolás az utolsó orvosi kontroll.

Az elhunyton már nem, de az élőkön, köztük a családtagokon, ha közvetve is, de sokszor tudnak segíteni. Az alapos belső vizsgálat fény derít a betegségek lefolyására, a gyógyszerek hatásaira. Ráadásul nem egyszer bukkannak genetikai vagy örökölhető betegségekre, így a családtagok kivizsgálásával akár az életük is megmenthető.

A hozzátartozók közül azonban sokan megdöbbentő ké­résekkel bombázzák a boncmestereket. Legtöbbször azonban ezek nem találnak meghallgatásra.
– Egyszer azt kérte a család, hogy fotózzam le az elhunytat és e-mailben küldjem el nekik – eleveníti fel Tóni a nem mindennapi kéréseket. – De az emlékbe kért, gipszből kiöntött halotti maszk és test is viszonylag gyakorta eszükbe jut.

Hazavinnék a veséket is

Egy fővárosi kórház patológiáján, immáron húsz éve teljesít szolgálatot Péter. Olykor, akár napi négy-öt halott is átmegy a keze alatt, így a hozzátartozók extrém óhajai őt sem kímélik.

– Talán a múlt héten történt, mikor egy jól szituált, középkorú férfi arra akart rávenni, hogy vegyem ki elhunyt édesapja testéből a beültetett csípőprotézist. Fogalmam sincs, mit akart vele – meséli Péter. – Viszont a testbe operált platina és egyéb lemezek, csavarok igencsak birizgálják a családtagok fantáziáját. Azt hiszik, jó pénzért továbbadhatnak rajta.

Hihetetlen, de sokan még jobblétre szenderült rokonaikból is igyekszenek anyagi hasznot húzni. Az emberi fukarságnak még egy haláleset sem szab határt. – Előfordult már, hogy a család megkérdezte, megkaphatnák-e az elhunyt veséit – folytatja Péter. – De csontdarabokban is láttak már üzletet. A halott vérének fiolába töltése és medálként viselése pedig már meg sem lep.

Norbert szintén egy fővárosi kórház patológiáján dolgozik. Ő is szembesült már rideg, érzelemmentes rokonokkal. – Nyár elején felesége hosszú haját szerette volna parókának eladni egy leleményes férj. A szülők azonban nem engedték. Összeverekedtek, nekünk kellett szétválasztanunk őket.