Bútorokat is vihet a családi Fordban

Ford
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 26. 20:00
A Ford nem viccel. Ha a fejükbe veszik, hogy valami egyedit, eddig soha nem látottat alkotnak, akkor meg is csinálják. A konkurenst lelépték, de B oszloppal nem lenne ugyanilyen jó a B-Max?
Bors

Valljuk meg, egy négyméteres autó a mai piacon már abszolút nem számít nagynak. A kisautók kategóriája is már ezt a méretet hozza, nehéz azonban ebbe a méretbe besűríteni egy öt személy számára kényelmes utas-és egy aránylag normális méretű csomagteret. A Ford a B-Max fejlesztését gyakorlatilag üres papírról kezdte. Kitűzték a marketing szempontból fontos irányokat, körbenéztek a piacon, és megpróbálták ötleteik összességét belegyúrni egy kis négyméteresbe. Lőjük le a poént, sikerült.

Persze lehet egy autó kényelmes, komfortos, tágas, fogyaszthat a kategóriában a legjobban, de semmit nem ér az egész, ha nincs egy ütőkártya a marketingeseknek a kezében. Kapóra jött az Opel próbálkozása a Merivával, melynél a „B oszlop”-mentes, visszafelé nyitható ajtó volt az adu király, így nyugodtan lehúzhatták az ászt a kölniek: a praktikusnak kevéssé nevezhető szárnyasajtók helyett egy tolóajtót terveztek a B-Max hátsó üléssorai mellé.

Az egészet megfejelték azzal, hogy itt sincs „B oszlop”, így az ajtók által felnyitható bejárat másfél méteresre nőtt, amely már a könnyed beszállásnál a tágasság érzetét kelti az utasokban. Szép megoldás, de rengeteg problémát kellett megoldani, már ami a biztonságot illeti. Hiszen a középső oszlop napjaink autóin nem csupán a hátsó ajtók tartójaként, de az oldalütközések hatékony védelmeként, a karosszériacsavarodások ellenszereként szerepel, és itt most ez hiányzik.

Ezért hihetetlen zárszerkezetek, oldalmerevítők kerültek a B-Maxba, csak azért, hogy elmondhassák, egy nagy technikai kihívást sikerült jól megoldani, de ne legyen senkinek kétsége, ennek anyagi vonzatát a vásárlók fogják megfizetni. A tolóajtó praktikus, és varázslatosan nagy helyet biztosít a beszálláshoz még a szűk parkolókban is, a gyereket akkor is be lehet tenni a gyerekülésbe, ha ott az a fránya oszlop a járgány mellett.

Persze látványos, amikor feltárul a B-Max oldala, és a gyár szerint az egy mozdulattal lehajtható ülések tetejére a fiatal családos sofőr beemelheti a skandináv bútoráruház lapraszerelt termékeit is. A gyár éppen ezzel mutatja be a sík padlóra hajtható hátsó üléssort és a hozzá kapcsolódó lebillenthető első üléseket, hisz a kicsinyke autóba így akár két és fél méteres tárgyak is becsúsztathatók.

Két dízel és három benzines motor közül választhatnak az érdeklődők, és a kategóriában ritkaságnak számító automata váltó is rendelhető, igaz, csupán az 1,6 literes benzineshez. A B-Max megkapta a Ford büszkeségének számító egy­-literes turbó benzines mo- tort is, 100, illetve 120 lóerős teljesítménnyel, és kategóriaelső fogyasztással, amely napjaink benzinárainál egyáltalán nem elhanyagolható szempont.

Az egy-két gyermekes családoknak, vagy épp a kényelmes utazásokra vágyó idősebb korosztálynak fejlesztett B-Max elfogultság nélkül mondható, hogy remek ajánlat, talán a négymilliós kezdő ár vet csupán árnyékot a családok potenciális kedvencére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.