Bár védője tolmácsolta Eva V.-R. sajnálkozását, amiért a szlovákiai milliárdosnő okozta balesetben négyen meghaltak, a 35 éves nô arcán nem látszott a megbánás, amikor tegnap a Budakörnyéki Bíróság tárgyalójába lépett. Magabiztosan érkezett a letartóztatásáról döntő meghallgatásra, feltehetően azt remélve, hogy innen hazamehet.
– Indítványoztam, hogy ügyfelem óvadék kiszabása mellett házi őrizetben védekezhessen, de a bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügy tárgyi súlya megköveteli a harmincnapos előzetes letartóztatást – tájékoztatta lapunkat dr. Tóth M. Gábor, Eva védője, aki szerint a nô megtört, nagyon sajnálja, hogy emberek haltak meg a balesetben, ezért az ügy kimenetelétől függetlenül azt tervezi, hogy anyagilag igyekszik segíteni a négy halott, M. György, M.-né T. Erzsébet, valamint V. László és felesége, V.-né T. Éva hozzátartozóinak. Éva tegnap hunyt el a kórházban, erről már tudott a bíróság, amikor döntést hozott.
Időközben az is kiderült, hogy az előzetes drogteszt kábítószer nyomait mutatta ki a 2003-ban elhunyt szlovák közlekedési miniszter, Alekszander Rezes lányának vérében. – A vérvizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított vérében 1,55 százalékos volt az alkohol koncentrációja, továbbá ópiátszármazék nyoma is fellelhető volt a mintában – mondta el Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
A védő úgy véli, hogy az előzetes kábítószer-vizsgálat eredménye nem bizonyít semmit kétséget kizáróan. Dr. Tóth M. Gábor közölte: védence betegség miatt szedett gyógyszereket, ezeket mutathatta ki a gyorsteszt.
Egy Eva V.-R.-hez hasonló testfelépítésű, vékony nőnél ilyen magas alkoholszintet mintegy 2-2,5 deci tömény szesz elfogyasztása eredményez, tudtuk meg egy szakértőtől. A nő BMW X5-öséből egy üres vodkás üveg gurult ki, elképzelhető, hogy korábban ebből fogyasztott. Ilyen mérvű alkoholos befolyásoltság már beszédzavarokat eredményez, és alaposan megnöveli a kockázatvállalás és az agresszió mértékét, amit tovább növel az ópiátszármazék hatása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.