A legtöbb fiatal balesetben hal meg

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 05. 12:00
Kevesen gondolnánk, hogy 25 éves életkor alatt a balesetek jelentik a fő halálozási okot. Gyalogosként vagy kerékpárosként különösen sérülékenyek, de igaz a volán mögött ülő ifjakra is.
Bors

Húszéves kor alatt a „saját hibás” balesetek vannak többségben, ezek legfőbb oka a gyorshajtás. Ez okozza a legtöbb halálos ütközést, de erre a korosztályra jellemző leginkább az egyautós karambol is, amikor saját hibájukból vesztik el az uralmat a jármű felett. Mindezek alapján a fiatal vezetők másokra is nagy veszélyt jelentenek, s az is tény, hogy minden fiatal vezető halála mellé sokszor nem egy másik áldozat is társul.

A balesetek fatális kimenetelének esélyét növeli, hogy a fiatalok a család öreg, műszakilag és biztonsági szempontból kevésbé jó autóját vihetik el, mely egy baleset esetén nem védi őket. Így amennyiben több kocsi is van a családban, megfontolandó, hogy a távoli fesztiválokra utazó gyerekeknek ne a család legmodernebb és legbiztonságosabb autóját adják-e oda. Rövid utakra, gyakorolni jól beválik egy öreg, olcsóbb autó is, de nagy terheléssel, a városinál nagyobb sebességgel és távolabbra utazva az autó biztonsági felszereltségének megnő a szerepe.

Nem lehet szó nélkül elmenni az alkohol és a drogok szerepe mellett. Ezek hatása alatt nő a kockázatvállalás, romlik az érzékszervek működése, hatványozottan nő a balesetveszély. Minden buli előtt érdemes megállapodni, ki vállalja, hogy hazafelé vezet, s azt, ami ezzel jár: alkohol és drog nélkül szórakozik.

A statisztikák szerint a másnaposság is jelentős veszélyt jelent, hiszen néhány óra alvás után a szervezet még nem bontja le az alkoholt, vagy egyéb szereket, így még ekkor is tilos a kormány mögé ülni. Nem árt tudni, hogy a kerékpár is járműnek minősül, a szalonspiccen jóval túl bringázni sem szabad.

A biztonsági öv a leghatékonyabb

A biztonsági öv az autózás történetének legtöbb életet megmentő találmánya, használatával – az Allianz adatai szerint – 60 százalékkal csökken a halálos sérülések veszélye. Az autók biztonsági rendszereit úgy fejlesztik, hogy azok csak bekapcsolt biztonsági öv mellett működnek hatékonyan. Ez azt jelenti, hogy öv nélkül a

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.