Szexvágy hajtotta Bándy Kata gyilkosát

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 17. 08:15
Beismerő vallomást tett az a férfi, akit a pécsi rendőr - pszichológus, Bándy Kata meggyilkolásának gyanújával vettek őrizetbe. P. László többször volt büntetve, de sohasem erőszakos cselekmények miatt. Egy ismerőse szerint azonban úgy érezte: számára nincs visszaút a bűnözésből.
S. D., N. N. M., OG

Elhanyagolt, kétszintes épületegyüttes áll a Pécs külvárosában lévő Magtár utcában, két hétig itt húzta meg magát P. László, aki a rendőrség megalapozott gyanúja szerint brutális kegyetlenséggel végzett Bándy Kata rendőrségi pszichológussal. A 26 éves férfinak az unokatestvére, István biztosított szállást. A rokon a Borsnak azt mondta: nem tudja, P. László miért érkezett Pécsre.

– Tudtam Laciról, hogy korábban elkövetett egy-két kisebb stiklit, de azt sosem gondoltam volna, hogy ölni is képes. Nem tűnt erőszakosnak, nem ivott, igaz, az elképzelhető, hogy néha kábítószert fogyasztott. Mint utólag kiderült, Laci a gyilkosság utáni napokban is nálam lakott, de én az égvilágon semmi különöset nem vettem észre a viselkedésén. Pénteken tűnt el, két nappal az elfogása előtt – magyarázta az unokatestvér.

P. Lászlót üldözés után, a Pécstől mintegy 25 kilométerre levő Bóly közelében fogta el a rendőrség, a közlemény szerint vasárnap. Az akcióban a gyanúsított állítólag olyan sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett vinni.

Kata volt kedvesét a rendőrök kísérték ki

Miközben a hétfő déli órákban a romos épület lakói az eseményeket taglalták, egy fehér kocsi gördült az udvarra. Fekete pólóban, sötét napszemüvegben Bándy Kata korábbi barátja szállt ki az autóból. A láthatóan megtört fiatalember körbejárta az épületet, jól megnézte magának a lakókat, majd leült, és hosszasan várakozott. Tapintható volt a feszültség.

– Amikor meghallottam, hogy elkapták a gyilkost, nem tudtam, mihez kezdhetnék. Aztán egyszerűen úgy éreztem, ide kell jönnöm – mondta.

Hamarosan két rendőrautó is megjelent a háznál, valószínűleg meg akarták akadályozni, hogy bármilyen konfliktus kialakuljon a gyászoló fiú és a gyanúsított ismerősei között. A fiatalember egyszer csak bement a házba, de egy rendőr utána iramodott, és visszakísérte autójához.

Hétfőn Bándy Kata Győrött élő édesapja is Pécsre érkezett, Kata lakásához hajtott, hogy összepakolja lánya holmijait. A magába roskadt férfi üveges tekintettel, gépies mozdulatokkal tette a táskákat kocsija csomagtartójába.

Néhány hete hagyta el a tanyát

P. László egy Kelebia közelében levő, rossz állapotban levő tanyán élt családjával, mielőtt élettársával, kisfiukat a nagymamánál hagyva, Pécsre költözött.

P. László édesanyja, Hajnalka, a Bors tudósítójától értesült arról, hogy mivel gyanúsítják a fiát. Az asszony megdöbbent.

– Vagyon elleni bűncselekményeket már követett el, lopott, de én azt nem hiszem el, hogy embert ölne – mondta az anya. – Másfél hónapja nem láttam a Lacit – mondta a szomszéd tanyán élő Gabi. Az asszony nem titkolta meglepetését, amikor megtudta, hogy gyilkossággal gyanúsítják P. Lászlót. Úgy emlékszik, a férfi viszonylag csendes, szelíd természetű.

Szexuális indíttatás

A Bors értesülése szerint P. László elismerte, hogy szexuális indíttatásból követte el a gyilkosságot. Miután megerőszakolta a lányt, akit korábban nem ismert, azért fojtotta meg, mert attól félt, hogy sikoltozásával magára vonja a figyelmet. A rendőrség nem erősítette meg, hogy P. Lászlónál megtalálták volna a megerőszakolt lány egyes tárgyait, illetve hogy a férfi DNS-mintájának azonosítása segített személyazonossága megállapításában.

P. László egy kelebiai ismerőse a Borsnak elmondta, a férfi úgy érezte, nem szabadulhat a bűnözéstől. A börtönben pszichológus is megvizsgálta, aki azt kérdezte tőle, hogy megkönnyebbült-e a beszélgetésüktől. Erre – a barát szerint – László azt válaszolta, hogy rajta már semmi nem segít, számára innen nincsen visszaút.

Elmenekültek a romos ház lakói

A hétfői internetes reakciók között számtalan volt, amely köszönetet mondott a rendőrségnek a gyors és eredményes nyomozásért. Sokan ugyanakkor azt emelték ki, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi cigány nemzetiségű, és ehhez fűztek gyalázkodó kommentárokat. A Magtár utcai ház lakói hétfő délutánra elmenekültek. Mint az RTL Klubnak elmondták: Budapestről induló bosszúállóktól rettegtek.

Börtönben kellett volna lennie?

Dr. Téglás Péter, Kiskunhalas vezető ügyésze többször találkozott a különböző bűncselekményeket elkövető P. Lászlóval. Úgy emlékszik rá, mint akit csak vagyon elleni bűncselekmények miatt állítottak bíróság elé.

– Éppen májusban szüntettünk meg vele szemben egy újabb eljárást – mondja az ügyész. – Akkor is vagyon elleni bűncselekményben jártunk el, de mivel időközben az értékhatárt törvényileg 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelték, le kellett állnia a nyomozásnak.

A pecsma.hu úgy tudja, P. Lászlónak egy korábbi ítélet szerint július 2-án szabálysértés miatt 20 napra be kellett volna vonulnia a kecskeméti börtönbe – vagyis a bűncselekmény napján még rács mögött lett volna. Könnyen lehet, hogy éppen azért ment Pécsre, hogy ha a rendőrség Kelebián keresi, ne találja meg.   

Halálbüntetést akarnak a kisgazdák

A Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazzák. - Az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy a társadalom védelme megköveteli a halálbüntetés helyreállítását – közölte Turi-Kovács Béla fideszes képviselő, a Kisgazda Polgári Szövetségpárt vezetője. A kisgazda parlamenti képviselők az őszi ülésszakban benyújtják módosító indítványaikat, melyek lehetővé tennék a halálbüntetés visszaállítását.   

Nincs még vége

A férfi azt állítja, hogy egyedül követte el a gyilkosságot, de úgy tudjuk, hogy a rendőrség a Magtár utcai ház más lakóit, köztük P. László élettársát és egy rokonát is őrizetbe vette, illetve kihallgatta. Meg nem erősített értesülések szerint a zsaruk nem hisznek a vallomásnak, és további elkövetőket is keresnek még.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.