Rendőrök vitték el a „Fideszes pénzszivattyú” elől a demonstrálókat

Fidesz
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 12. 01:00
Az LMP több aktivistája és országgyűlési képviselője megszállta a Közgép Zrt. fővárosi központját: a telep bejáratánál egymáshoz láncolták magukat.
Bors

A láncolás után előkerültek a transzparensek is, amelyeken egyebek mellett az állt: „Magyar Közgéptársaság”, „Fideszes pénzszivattyú”, „Innen irányítják az országot”. A tüntetők között volt több országgyűlési képviselő, például Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Karácsony Gergely, Kukorelly Endre, vagy Vágó Gábor.

Az LMP azért demonstrált, mert – miként a párt vezetői fogalmaztak – „ma fideszes oligarchák irányítják az országot, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt a gazdaságban és a törvényhozásban is élet-halál urai”.

Délután kettőkor végül a rendőrség – miután igazoltatta a tüntetőket – levágta az LMP láncait és egyenként rabszállítóba tette a demonstrálókat, majd elszállították őket a helyszínről.

Selmeczi Gabriella nyilvánvaló politikai támadásnak nevezte az LMP akcióját. „Elszomorító, hogy az LMP-sek a magyar érdekek védelme helyett leláncolják magukat egy magyar cég bejáratához, akadályozva annak működését” – fogalmazott. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.