A nyomozók is döbbenten hallgatták tegnap, hogyan bántalmazta, alázta meg a 48 esztendős Sabinát és élettársát, az 57 éves Volkert a három jánoshalmi férfi. Idős K. Ferenc pedig nem csak a rablásban vett részt, hanem vadállatként ugrott a nőre a fürdőszobában.
Mint azt megírtuk: a férfit és a fiát pár órán belül elfogták a rendőrök, pénteken pedig előzetes letartóztatásba helyezték őket. Ennek hírére adta fel magát a bűntársuk, a rablás harmadik résztvevője, a 31 esztendős K. István.
A kiskunhalasi nyomozási bíró tegnap nemcsak a harmadik gyanúsítottal, hanem a német párral is találkozott. Előtte tett vallomást Sabina és Volker. Ilyenformán később, a bírósági tárgyaláson már nem kell részt venniük. Ezt a vallomásukat olvassák majd fel a tárgyalóteremben, és ez kerül a bizonyítékok körébe. – Hazautaznak, és nem jönnek többé vissza – mondta a német pár egyik szomszédja tegnap a Borsnak. – Rettenetesen félnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.