Nyolcmilliós motoron repül a 85 éves Matyi

Ducati
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 06. 18:00
Bálint Mátyás ­három­évente lecseréli utcai versenymotorját. A 85 éves férfi nyolcmilliót fizetett, hogy a 205 lóerős, tuningolt Ducati 1199 Panigale S nyergébe ülhessen.
T. M.

Matyi bácsi szinte motoron töltötte az egész életét, ez a szerelem az idő múlásával semmit nem kopott, sőt egyre inkább kiteljesedett. – 1946-ban, tizenkilenc éves koromban már versenyszerűen motoroztam – mesélte a Borsnak.

– A háborúból itt maradt motorokat alakítottuk át a barátommal. Számos díjat nyertem, többek között a saját magam által megálmodott „Fusi” motorral is.

Aztán az élet úgy hozta, hogy Matyi bácsi Ausztráliába disszidált, autó- és motorszerelőként dolgozott. A hatvanas évek elején egy Honda versenymotorral tért haza, és több magyar bajnokságot nyert.

Matyi bácsi a fiatalokat arra biztatja, hogy a tudásukat zárt pályán mutassák be, ne lakott területen. 2005-ben egy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Még a műtétje előtt biztosította az orvosokat, hogy meg fog gyógyulni, mert újból motorozni akar. Így is történt.

– Talán furcsa, hogy nem pattanok rá egyből az új motoromra, és nem azon megyek haza, de egy új járgány nekem olyan, mint egy nő. Meg kell hódítani – magyarázza. – Hazavisszük, otthon leülök mellé a kutyámmal, megnézegetem, elvégzem a szükséges beállításokat, kicsit csökkentek a magasságán, és utána próbálom ki.

Matyi bácsi Baja környékét járja a motorjával. – A barátaimmal rendszeresen kirándulunk hétvégenként. Van, hogy a hatvan kilométerre levő cukrászdába megyünk, máskor csak a tájat élvezzük motorról.

Valahogy soha nem panaszkodnak, hogy miért kullogok utánuk – simította meg a bivalyerős Ducati kormányát huncut mosollyal. – Három év múlva jövök a következő motoromért. Ilyenkor eladom az előzőt, és befizetek egy újra. Nekem ez jelenti az igazi életet.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.