Bár az eddigi információk alapján is érthetőnek tűnik a csütörtök éjszakai zsarugyilkosság forgatókönyve, a Pestvidéki Ügyészség nyomozói mégis arra várnak, hogy meghallgathassák a volt kedvesét hatvannál több késszúrással megölő Z. Csabát. Mint a Bors tegnap megírta: A 36 esztendős szigetszentmiklósi nyomozó és áldozata, a 35 éves P.-né M. Tímea között korábban intim volt a viszony, lapértesülések szerint a nő Csaba miatt hagyta el férjét és 7 éves kisfiát.
A férfi viszont nem tudta túltenni magát azon, hogy a nő kiadta az útját. Ezért a nő lakására ment, amikor az egy névnapi mulatságból hazaért. Csaba késsel ölte meg az asszonyt, majd a gyilkos eszközt maga ellen fordította. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.
– A gyanúsított túléli az önmaga ellen intézett támadást. Ugyanakkor orvosai egyelőre mélyaltatásban tartják, ezért még nem sikerült meghallgatnunk. De mivel folyamatosan javul az állapota, holnapra vélhetően kiderül, hogy a kihallgatására mikor kerülhet sor – mondta el lapunknak Dr. Kállay Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Ugyanakkor a szakember lapunknak már korábban kifejtette: az elkövetés módja, a megszámlálhatatlanul sok késszúrás mind az erős indulat miatt elkövetett bűncselekmény képét támasztják alá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.