Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred az idén megtalált és eddig összegyűlt robbanószerkezeteket semmisítette meg egy erdővel körülvett gyakorlótéren. Egy százkilós bombát is felrobbantottak, több akna-, tüzérségi, gyalogsági és kézigránáttal, gyalogsági lőszerrel együtt, amelyek egy részét nemrég a Balatonból emelték ki. Szilágyi Zsolt megbízott tűzszerészparancsnok elmondta, hogy a második világháború után komoly aknamentesítés történt ugyan a magyar tengerben, ám mind a mai napig kerülnek elő robbanótestek.
– A Balaton átlagosan fertőzött, különösebb aggodalomra azonban nincs ok. Az utóbbi időben csak azért került elő több robbanószerkezet a vízből, mert a nagy meleg leapasztotta a tó vízszintjét – mondta a parancsnok. Ember István tűzszerész százados arra hívta fel a figyelmet, mit tegyünk, ha fürdőzés közben gyanús tárgyat észlelünk.
– Az olyan felület, mint a gyalogsági akna, vagy az aknavető gránát szárnyai akár lábbal is jól kitapintható. Ha valaki mégis kiemelne egy ilyen szerkezetet, véletlenül se vigye ki a partra, és ne is dobja el. Óvatosan helyezze vissza a vízbe, a területet próbálja betájolni és a partig visszalépve lemérni, majd tegyen bejelentést a strand üzemeltetőjénél, szabadstrandon pedig hívja a rendőrséget – tanácsolja a szakember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.