Még a zsűri is a 15 hónapos Bodzával fotózkodott

kuvasz
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 10. 16:00
A világ legszebb kutyájának választották meg a 15 hónapos Bodza kutyát. A hatalmas kuvaszon már fél éves korában is látták, hogy különleges állat lesz, eddig az összes versenyén díjazott lett, emellett gondolkodás nélkül megvédi a családját.

Nemcsak lakhelyén, Szentesen, hanem az egész világon a csodájára járnak Megyei Nomád Bodzának, a 15 hónapos kuvaszlánynak. Az ifjú kutyahölgy ugyanis többszörös világbajnokokat is maga mögé utasítva nem csupán junior fajta-, hanem egyben világgyőztes is lett a legutóbbi, salzburgi megmérettetésen.

– Fél éves korában vettük, s már akkor látszott rajta, hogy különleges állat. Egyesül benne minden fontos tulajdonság, ezenkívül különleges kisugárzása van: a szeméből süt a tartás, az őszinteség – meséli a gazdi, Dobod András.

Bodza már élete első versenyén fajtagyőztesi címet szerzett. Mindenki a jövő nagy bajnokát látta benne, azóta sem volt olyan versenye, amelyen ne lett volna díjazott. A bírákat is lenyűgözte, vele akartak fotózkodni.

András és a tenyésztésben élenjáró felesége Bodzán kívül tíz díjnyertes kuvaszt nevel. Csupán azt sajnálják, hogy gyakran alaptalanul bántják ezt a fajtát.

– Annyi rossz sztereotípia él ezzel a fajtával szemben, hogy nem győzzük cáfolni. Bármit megtűrnek, csak az indokolatlan bántalmazást nem. A kuvaszok csodálatos állatok, melyeknek gazdájuk védelme a legfontosabb. Egyszer sétáltattuk, amikor egy harci kutya ránk támadt. Bodza gondolkodás nélkül a vicsorgó eb elé vetette magát, csak hogy minket védjen. Két nappal később, sérült lábbal ugyan, de elindult egy versenyen. Csak csodálni tudjuk őt! Szeretnénk is tovább vinni a vérvonalát – mondta András.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.