Bácsi Tamás és családja négy éve utazott szerencsét próbálni Kanadába, ahol hamar felfigyeltek különleges képességére. Tamás már a csongrádi zeneiskolában is kitűnt tehetségével, sőt, az évek során még kiválóbb zongoristává vált. A toronto.com honlap szerint Bácsi Kanada egyik legnagyobb művésze lehetne a jövőben, már amennyiben sikerülne az országban tartani.
Édesapja és húga, Betty – aki egyben szóvivője és menedzsere is – négy éve még látogatóba ment Torontóba, de kint állást ajánlottak apjuknak egy építkezésen. Ottani főnöke azt mondta nekik, hogy az egész családnak el tudja intézni a letelepedési engedélyt.
Ez nem sikerült, de ekkorra már Tamás és az édesanyjuk, Andrea is Torontóba érkezett. A fura helyzetben azt tanácsolták nekik: vallják magukat romának és kérjenek menedékjogot.
Ez a húzás azonban rossz ötletnek bizonyult, ugyanis azóta már kiderült: Kanada nem kér több Magyarországról érkező menekültből, mindenkit hazaküldenek. Így Tamásék sem maradhatnak, 2010-ben elutasították a kérvényüket, és elképzelhető, hogy már holnap repülőre ültetik őket.
Az eset nagy port vert fel művészkörökben, Peter Simon, az RCM igazgatója levelet is írt a határrendészetnek, amelyben kiemeli: Tamás tagja a konzervatórium fiatal művészeket támogató akadémiájának, ahová csak a legkiválóbb és legtehetségesebb fiatalok kerülhetnek be.
Diane Werner Simon, Tamás tanára szerint a csongrádi srác Kanada legnagyobb zenei ígérete.
A család ügyvédje, Clarissa Wladman szerint semmi oka Kanadának, hogy hazaküldje a családot, hiszen dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak, Tamás pedig nagy zenészkarriert futhat be.
Tegnap kerestük a Bácsi családot, ám az időeltolódás miatt lapzártáig nem tudtunk velük beszélni, így egyelőre nem tudni, hogy mi várható holnap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.