Kis híján saját gépe ölt meg egy algyői munkást kedden. A férfi egy útjavításon dolgozott, a munkálatokból már csupán az útpadka simítása maradt hátra, amikor több tonnás úthengere egy kavicson megugrott, és maga alá temette a benne ülő sofőrjét. A delmagyar.hu információi szerint a társai azonnal a bajbajutott segítségére siettek: a közelben dolgozó munkások körbeásták őt, a helyiek a segítség kiérkezéséig vizet itattak a mozogni is képtelen sofőrrel, mivel a férfi egyik lábát vélhetően szétzúzta a gép.
Az internetes portálon nyilatkozó egyik szemtanú szerint ugyanis a férfi lábfeje látszott ki csupán a monstrum alól, valószínű, hogy a csontja egészen a medencéig összetört. A helyszínre siető tűzoltók munkáját azonban maga az utca is nehezítette: ott ugyanis sűrűn húzódnak a légkábelek, ezért darujuk nem fért be. Végül feszítővágó munkahengerrel sikerült megemelni az óriási gépet, és kiszabadították a pórul járt férfit, akit azonnal kórházba szállítottak, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.