Amennyiben itthon szeretnénk hagyni őket, akkor a család, a barátok segítségét vehetjük igénybe vagy panziós elhelyezésben gondolkodhatunk. A megfelelő hely kiválasztása nem egyszerű feladat.
Érdemes megkérdezni kutyás ismerősöket, milyen tapasztalataik vannak, keresgélhetünk az interneten, de az is elképzelhető, hogy van már egy jól bejáratott panzió, ahova szinte már hazajár a kutyus.
Ha vinni szeretnénk magunkkal, akkor fontos utánanézni a megfelelő állatbarát szálláshelynek, mivel nem fogadnak mindenhol állatot. Aki a strandon is maga mellett akarja tudni az ebet, annak jó előre érdemes tájékozódnia azoknak a helyeknek az elérhetőségéről, ahova a kutyát is beengedik.
Aki külföldre indul kedvencével, annak fontos utánajárnia az adott országba való beutaztatás állat-egészségügyi feltételeinek. A határt csak megfelelő okmányok birtokában léphetjük át a kedvencünkkel.
Ez általában állatútlevéllel, az állat tartós egyedi megjelölésével (2011. 7. 1. után kizárólag mikrochip), és a veszettségoltás meglétének bizonyításával (matrica, állatorvosi bélyegző és aláírás, oltóanyagszám, oltás beadásának időpontja) lehetséges.
De minden ország más és más feltételeket szabhat, így indulás előtt érdemes tájékozódni a célországba való bejutás feltételeiről. Ha átutazunk több országon, akkor minden egyes országról érdemes külön-külön tájékozódnunk.
A megfelelő dokumentumok hiányában akár karanténba is helyezhetik kedvencünket vagy megtagadhatják az országba történő belépését. Így tény-
leg érdemes a korai és megfelelő tájékozódás.
Ha repülővel utaznánk, az állat méretétől és a légitársaság szabályzatától függően vagy a csomagtérben utazik az állat vagy kézipoggyászként felvihető a fedélzetre szállító boxban. Itt is érdemes tájékozódni a lehetőségekről jó előre.
Mindezeket a szempontokat végiggondolva, a szükséges feltételeknek megfelelő dokumentáció beszerzésével és a megfelelő szálláshely és szabadidős programok megtalálásával nagyszerű nyaralásnak nézhetünk elébe, ami egy életre szóló közös élményt adhat kedvencünkkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.