Gyula autóját elvitte a budapesti ár

kár
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 03. 12:00
Dolgoztak a munkagépek tegnap reggel a fővárosi Orlay utcában, ahol egy tizenöt méter átmérőjű és négy-öt méter mély gödör keletkezett.
Hofmeister Zoltán

Csőtörés Dolgoztak a munkagépek tegnap reggel a fővárosi Orlay utcában, ahol egy tizenöt méter átmérőjű és négy-öt méter mély gödör keletkezett. Miként a Bors megírta: vasárnap késő délután egy húsz- és egy százcentis vasbeton vízcső törött el, több mint hatvan percig ömlött a víz, elárasztva a merőleges Bartók Béla utat is. Oláh Gyula éppen ott parkolt, ahol feltört a víz.

– Nézzék csak meg a kocsimat! – mutat négyéves egyedi Peugeot 207-esére. – A szélvédő megrepedt, a karosszérián mély karcolások, horpadások, a több mint száz lóerős, BMW–Peugeot kooperációban készült motornak annyi. Már várom a trélert, a kocsim menthetetlen.
A 75 éves férfi elárulta: korábban egy francia céget képviselt Magyarországon, így jutott az autóhoz.

– Már nem akartam másikat, nagyon a szívemhez nőtt ez a kis méregzsák, amiben még csak tizenhatezer kilométer van – szomorkodott Oláh Gyula.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a csőtörést. Az eset okainak kiderítésével a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei foglalkoznak – közölte a Fővárosi Vízművek.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: az Orlay utca 1. szám alatti épületet a lakóknak rövid időre el kellett hagyniuk, de a statikai vizsgálat után mindenki visszamehetett.

– A 4-es metró alagútrendszeréből a kivitelezők távolítják el a becslések szerint nyolcszáz-ezer köbméter vizet – tette hozzá Kisdi Máté. Mint a Fővárosi Vízmű­vektől megtudtuk: a csőtörés következtében több ezer köbméternyi víz folyt el. Becsléseik szerint egy hét, mire a javítás és az útburkolat helyreállítása is elkészül.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.