Előzetesbe került Zsuzsa gyilkosa

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 18. 18:00
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság P. Ottót, akit a szombati adyvárosi gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak - közölte a megyei törvényszék szóvivője, bírája szerdán az MTI-vel.
Bors

P. Ottó előzetbe került, a végzés jogerős, mivel sem a gyanúsított, sem a védője nem fellebbezett - írja az MTI. A döntés indokai között említette a bűncselekmény kiemelkedően súlyos voltát és a magas - öt-tizenöt évnyi - büntetési tétel mellett azt, hogy a férfit rejtőzködése során fogták el, újabb szökésének veszélye szabadlábon hagyása esetén fennállna. Feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása "hátrányosan befolyásolná a büntetőeljárás zavartalan lefolytatását".

A 42 éves áldozatra győri panellakásában az asszony fia talált rá múlt szombaton. A helyszíni szemle idegenkezűségre utaló körülményt talált, és a vasárnapi boncolás megerősítette, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett. Károlyi Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón közölte, előző nap Vácon fogták el a győri gyilkossággal gyanúsított 41 éves férfit. A férfi a kihallgatása során - feladva kezdeti tagadását - beismerte, hogy megfojtotta a nőt, akivel másfél évig együtt élt.

A rendőrség közlése szerint a gyanúsított múlt szombaton a lakásban veszekedett az áldozattal. A férfi fojtogatni kezdte a nőt, majd törölközőt tekert a nyakára. A férfi állítása szerint az asszony még élt, amikor otthagyta. A gyanúsított 100 ezer forintot magához vett, és elvitte az asszony két mobiltelefonját, mert elmondása szerint a híváslistán akarta ellenőrizni, hogy a nő milyen férfiakkal tart kapcsolatot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.