A 36 éves budapesti férfi 2012 májusában kezdte el becserkészni fiatal áldozatát, amikor regisztrált egy internetes közösségi oldalra. R. István ezek után találkozót kért a gyerektől, akit három alkalommal is felcsalt XVIII. kerületi lakására, majd ott intim kapcsolatot létesített vele, és a beteges együttlétekről még számos pornóvideót is készített.
A férfi azonban nem tudta sokáig rejtegetni ferde hajlamát, ugyanis június 29-én a Budapesti Rendőr Főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának nyomozói a lakásán elfogta. A házkutatás során nagy mennyiségű kazettát, ezen kívül számítógépet és adathordozókat is lefoglaltak.
Eközben azonban kiderült, nem a 13 éves kisfiú volt a fiatalkorút megrontó férfi első áldozata, ugyanis a rendőrség tájékoztatás szerint már korábban is folyt ellene hasonló eljárás. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, ellen megrontás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt indult eljárás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.