Döbbenetes vallomást tett a halála előtt

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 28. 18:30
Búcsúlevelet írt halála előtt egy nagybeteg amerikai férfi. Minden bűnét bevallotta, némelyiken igencsak megdöbbentek a kollégái.
i.

 

Az 59 éves Val Pattersonnak gégerákja volt, és úgy döntött, hogy a halálos ágyán minden bűnét bevallja. Először csak arról írt, mennyire szereti a feleségét, Mary Jane-t, de aztán jött a váratlan vallomás.

„Én vagyok az az ember, aki 1971-ben ellopott egy széfet a Viw Drive motelből. Soha senki nem tudta volna meg, de könnyíteni akartam a lelkemen” – írta a férfi.

A kollégáinak is üzent a programozóként ténykedett férfi: „Hamis volt a doktorim, de ennek ellenére el kell ismernetek, minden projektem rendben volt.”

Mary Jane természetesen nyilvánosságra hozta a levelet és azt mondta, férjének minden szava igaz – számolt be a Huffington Post.

„Jó életem volt. Bejártam a világot, élveztem a munkát. Megtanultam mindent, amit szerettem volna, megjavítottam, amit meg kellett. Kipróbáltam minden ételt, amit akartam. Csak egy dologról nem tudtam leszokni; a cigiről. Ez lett a végzetem” – írta Val Patterson.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.