Bosszúból megkínozta férje férfiasságát

bosszú
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 13. 00:30
Bár a nők a gyengébb nem, mégis jobb, ha felkötik a gatyájukat a rendszeresen félrelépő férfiak, ha nem akarnak pórul járni. Az ausztrál asszonyhoz képest - aki felgyújtotta csalfa ura nemi szervét - most még jól járt a férj.
Bors

A bíróságot is megdöbbentette annak a házaspárnak az ügye, ahol a férfi rendszeresen csalta az asszonyt, majd az olyan dühös lett, hogy igen alaposan megrángatta férje altesti ékszereit.

A férfi ugyanis védelmet kért asszonya ellen, mert elmondása szerint egyik reggel fájdalmas ébredése oka az volt, hogy intim részeit erősen rángatta a dühös asszony – adta hírül a Bulawayo.

A feleség szerint egészen másként történt a dolog, bár az erőteljes ráncigálást ő sem tagadta. Ellen úgy emlékszik a történtekre, hogy a férje megpofozta, és ő csak úgy védekezett, ahogy tudott.

Különösen azok után, hogy immár 13. éve kell elviselnie, hogy hites ura boldog-boldogtalannal megcsalja. Az különösen zavarja, hogy férje mindig a tanult barátnőjéhez hasonlítgatja.

„Én 17 éves koromban férjhez mentem. Arra sem volt szükségem, hogy egy nyomtatványt kitöltsek, most meg azt kell hallgatnom, hogy ő már az okos nőkhöz vonzódik.”

A hararei bírónő elnapolta a tárgyalást, hátha a felek észhez térnek.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.