Autóban csempészték ki Pécsről a halottat

szívroham
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 22. 08:25
Egy autó hátsó ülésén csempészték ki Magyarországról egy szívrohamban elhunyt bosnyák férfi holttestét. Barátai a tetemmel közel ezer kilométert autóztak, miközben két határon is átkeltek.
M. G.

Mijo Miso Grizelj 58 éves korában, június 29-én halt meg Pécs környékén, ahová két barátjával együtt érkezett Hercegovinából, lányát és unokáit meglátogatni. Szívroham végzett vele. A család előbb jelenteni akarta a hatóságoknak az esetet, de amikor eszükbe jutott, hogy ez napokig, vagy akár hetekig tartó procedúrával is járhat – a hullaszállítás költségeiről már nem is beszélve –, meggondolták magukat.

A haverok beleegyezésével döntöttek: lesz, ami lesz, megpróbálják hazafuvarozni az elhunytat. A hullát autójuk hátsó ülésére ültették, fejére kalapot húztak, szemére pedig napszemüveget helyeztek, s a késő éjszakai órákban nekivágtak a magyar határnak.

– Olyan volt, mint egy megfáradt ember, aki a nagy hőségben egy kicsit elszunnyadt – mesélte az egyik „csempész” a zágrábi Vecernji list újságírójának. A határ felé menet egy magyar rendőrautót ugyan láttak, de mivel minden szabályt betartottak, nem állították meg ôket. A magyar határőr is csak a csomagtartóra volt kíváncsi. Mijóról elhitte, hogy alszik, így nem „háborgatta”.

Horvátországba érve már nem volt gond. A hercegovinai határig tartó sok száz kilométeres utat az autópályán tették meg. Azért ott, mert mindenképpen a Vinjani Donji-Gorica átkelőn akartak hazatérni. Ott ugyanis heti rendszerességgel jártak át, és mindenki ismerte őket. Számításuk be is jött. A határőr a hátsó ülésen lévő „utasra” mutatva még rá is kérdezett:  – Mi van, a Mijo bepiált?

A barátok azt mondták: be, nem is kicsit. Ezek után a határőr nem zargatta Mijót, a társaság folytathatta útját. Az elhunyt „hazatért”, július 2-án már el is temették. – Közegészségügyi szabálysértés miatt feleltek volna a „csempészek”, ha elkapják őket a magyar határon – mondta dr. Kamarás Péter ügyvéd.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.