Nem tartják a 99 forintos árat a hipermarketek. A Vidékfejlesztési Minisztérium a múlt héten büszkén jelentette be a hipermarketekkel kötött ármegállapodást. Nem sokkal később kiderült: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja az ügyet, mert felmerült, hogy a boltok által elfogadott közös ár sérti az ilyen jellegű megállapodások, vagyis a kartellek tilalmáról szóló jogszabályt.
- A GVH a sajtóból értesült arról, hogy a magyar dinnye fogyasztói árával kapcsolatban feltehetően egyeztetésre került sor a termelők és a dinnyét forgalmazók között - írta a versenyhivatal tegnapi közleményében. A GVH egyelőre csak tájékozódik az ügyben, információkat gyűjtenek, ezek alapján döntik majd el, hogy indítanak-e eljárást.
A vizsgálat hírére rögtön lejjebb is mentek a dinnyeárak, hétfőn több áruházban 93-95 forintos kilónkénti árakkal lehetett találkozni. Sőt, amikor tegnap Budai Gyula államtitkár és Simonka György fideszes parlamenti képviselő, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke sajtótájékoztatót tartott az egyik CBA-boltban, mögöttük már 88 forintért kínálták a dinnye kilóját.
Simonka a Borsnak azt mondta: ők semmilyen árat nem határoztak meg, csak annyit kértek, hogy lehetőleg ne menjenek a multik 100 forint alá. Mikor rákérdeztünk, hogy akkor mit szól a 88 forinthoz, mindössze annyit mondott: ő nem örül neki, de legalább 2-3 hétig tudták tartani az árat, ami önmagában eredmény. Budai Gyula kissé dühös beszédet tartott, amelyben éles kirohanást intézett az „ellendrukkerek” felé. Tagadta, hogy kartellezés történt volna, a részleteket firtató kérdésünkre azonban csak annyit mondott: ezeket Juhász Miklóstól, a GVH elnökétől kérdezzük.
A Bors-olvasók véleménye
Internetes szavazóinkat megosztotta a 99 forintos ár. A voksolók minimális többsége, mindössze 52 százalék vélekedett úgy, hogy a magyar termelők érdekében hajlandó többet fizetni a dinnyéért. 48 százalék viszont minél olcsóbb dinnyét szeretne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.