100 000 000 Ft* A legmagasabb
Ha sorozatgyilkosok és terroristák kézre kerítése a cél, akkor a pénz nem számít. Mutatja ezt az is, hogy a rendőrség, amikor már nem tud más eszközhöz folyamodni, vérdíjat is kitűzhet egy-egy bűncselekmény elkövetőjének a fejére. Minél brutálisabb és kegyetlenebb tettről van szó, annál magasabb lehet a kitűzött díj. Magyarországon az eddigi legmagasabb vérdíjat a 6 halálos áldozatot és 9 sérültet eredményező romagyilkosság-sorozat elkövetőire tűzték ki. Az akkori országos rendőrfőkapitány, Bencze József előbb 50 millió forintot ajánlott fel a gyilkosok elfogása érdekében, majd azt felemelték 100 millióra. Három héttel az utolsó támadás után a rendőrségnek sikerült elfognia a négy feltételezett elkövetőt, megtakarítva a vérdíjat.
10 000 000 Ft* A legrégebbi
Nincs annál bosszantóbb az egyenruhások számára, mint amikor őket fenyegetik. Öt évvel ezelőtt példátlan támadást intéztek a rendőrség ellen: több lövést adtak le Budapesten a rendőrség Teve utcai épületére, ismertebb nevén a rendőrpalotára.
– A lövöldözők felderítésére a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított eljárást 2009 novemberében lezárták, mivel az elkövetők kiléte nem volt minden kétséget kizáróan megállapítható. Ugyanakkor a kitűzött nyomravezetői díj továbbra is érvényben van – tudtuk meg Bartha László alezredestől, az NNI szóvivőjétől. Az összeg igen borsos: 10 millió forint ütné a markát annak, akik segíti a zsarukat, hogy megtalálják a lövöldözőt, de használható bejelentést a mai napig nem kaptak. Egyedül annyit tudtak összerakni a kihallgatott tanúk vallomásaiból, hogy az elkövető egy sötét színű Volvo 3-as szériájú gépkocsival menekült el a helyszínről. Az elkövetőről egy grafikát is készítettek, de ez sem vitte előbbre a nyomozást. Pedig az akkori országos rendőrfőkapitány, Bencze József szerint a rendőrség igen jó nyomon volt. Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának ülésén, illetve később, a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén kijelentette: „Hónapok óta pontosan tudja a rendőrség, kik lőttek rá két éve a Teve utcai rendőrpalotára. […] Ez egyszerűen revans volt egy bizonyos rendőri intézkedés miatt, a rendőrség megleckéztetése volt a cél, az ügyészség viszont nem találta elegendőnek a nyomozók bizonyítékait.”
1 000 000 Ft* A legrejtélyesebb
A rendőrség honlapján a díjkitűzések között megtalálható a tiszabői csecsemő, M. Kiara Dzsenifer ügyében közzétett felhívás. Az öthetes csecsemő 2009. március 6-án tűnt el otthonából. Négy nappal később a rendőrség egymillió forintot ígért annak, aki információval szolgál a gyermek hollétéről, az ajánlatot azóta se vonták vissza.
– A kislány felkutatására a rendőrség jelentős erőket fordított. A nyomozócsoport több verziót állított fel. Számos szakértő segítette a nyomozást, több tucat embert kihallgattak, de nem tisztázódott, hogy a kicsi miként tűnt el. Sem élve, sem holtan nem került eddig elő – mondta el Pásztorné Kovács Ágnes százados, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője a Borsnak. A nyomozást lezárták. Dzsenifer anyja ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást, M. Máriát jogerősen egy év nyolc hónap börtönre ítélték. Kiderült: a csecsemőt az eltűnése előtti hetekben többször vitték kórházba súlyos alultápláltság és különböző fertőzések miatt. Eltűnése előtt, február 25-től március 5-ig, szintén kórházban volt.
100 000 Ft* A legbizarrabb
Bottal ütik a rendőrök a nyomát annak, aki három évvel ezelőtt március 15-ére virradóra összekarcolt 162 autót Nyíregyházán. Ilyen brutális rongálási üggyel ritkán találkoznak a zsaruk. 2009 óta nem sikerül megtalálniuk az elkövetőt, aki most már akár fel is adhatná magát, hiszen a bűncselekmény elévült. A nyomravezetői díj azonban furcsa módon még mindig érvényben van: százezer forint üti a markát annak, aki az autók rongálóját rendőrkézre adja.
– A Nyíregyházi Rendőrkapitányság először rongálás miatt indított eljárást, majd a tettet garázdaságnak minősítették, végül felfüggesztették a nyomozást, de nem zárták le – mondta el Tamásné Berki Bianka őrmester, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Még érvényben a jutalom
2009. október 30.- 200 ezer forint a jutalom a szigetvári ATM-tolvajok ügyében, akik mezőgazdasági vontatóval tépték ki a szigetvári LIDL áruház pénzautomatáját.
2010. július 9. - Bruttó 500 ezret ér Bombás Clyde. Budapesten a XI. Fehérvári úton kiraboltak egy bankot. Azt hazudták, hogy bomba van náluk.
2009. február 19.- 15 ezer eurót (4 millió 560 ezer Ft) ad a holland rendőrség a 19 éves Szabó Betty gyilkosáért. A magyar prostituáltat 2009 februárjában ölték meg Amszterdamban.
2011. április 20.- Egymillió forintot fizetnek a szikszói idős házaspár hóhéraiért.
2010. március 17.- Bruttó egymilliót kap az, aki informálja a rendőrséget a Budapesten, a XVI. kerületi Rózsa utcában agyonlőtt férfi ügyében. Az áldozatot szabályosan kivégezték.
2009. szeptember 18.- Gépkarabélyokból sorozatokat lőttek ki egy pénzszállító furgonra és a kiérkező járőrökre az M1-esen, Bicskénél. A könyörtelen támadók egy kombi Audival lépnek le. Bruttó két milliót érnek.
2010. január 26.- A kiskőrösi Kálvin utcában kirabolnak egy családot. Bruttó 3 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.
2011. január 25.- Szobrokat is körözhetnek: 200 ezer forint jár annak, aki nyomra vezeti a rendőrséget a siófoki köztemetőből ellopott, fekvő férfialakot ábrázoló bronz szobrok ügyében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.