A halálos fenyegetés azután történt, hogy a közelmúltban a Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupciós bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett vezető beosztású rendőrök és civil személyek ellen.
A Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárásának nyilvánosságra hozatalát követően „Az arcotok már megvan, 10 000 000 millió forint minden emberetekért. Vadász” szövegű e-mailt juttatott el ismeretlen személy a Nemzeti Védelmi Szolgálat elektronikus levelezési rendszerébe.
A Bors információja szerint mindkét rendőri vezető, miként családjuk is, fegyveres védelmet kap, és páncélozott autót is biztosítanak számukra.
rtesülésünket a Belügyminisztérium tegnap nem cáfolta, ugyanakkor kiadott egy közleményt, melyben Pintér Sándor közölte, hogy biztosítja a rendészeti szervek állományának valamennyi tisztességgel dolgozó munkatársát, hogy az irányítása alatt álló testületek képesek megvédeni az állományt és családtagjaikat.
Lapunk úgy tudja, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) legjobb számítógépes szakembere már a fenyegetést küldő Vadász nyomában van. A TEK informatikusa fogta meg a közelmúltban az Anonymous hackercsoport magyarországi emberét is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.