Szemet hunynak a rendőrök a sárgánál

KRESZ
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 08. 09:00
Az egészségügyi doboz szavatosságát és a sárga lámpán elkerülhetetlen áthaladást egy ideig nem veszik szigorúan a rendőrök. Ezt állította Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára.
mkr

 Az új KRESZ-t előkészítő civil munkacsoport ülésén Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára megerősítette: a rendőrségnek nem célja, hogy mindenáron büntessenek az egészségügyi dobozok szavatosságának lejárta, és a sárga lámpán áthaladás miatt – értesült a Bors.

– A szaktárca felismerte, hogy nem szabad családok megélhetését kockára tenni olyan szabályszegések miatt, amelyek nem kiemelten veszélyesek a társadalomra – hangsúlyozta Bíró Márk, a munkacsoportot életre hívó fideszes képviselő.

– A belügyminiszter kérésére az országos főkapitány rendészeti helyettese, Halmosi Zsolt arra kérte kollégáit, hogy körültekintéssel és „disztingválással” járjanak el az ilyen ügyekben – erősítette meg Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. – A büntetés elengedésére uniós kötelezettségek miatt a rendőri vezetés nem adhat utasítást, de a körlevél azt eredményezte, hogy a rendőrök a gyakorlatban nem büntetnek.

– Mivel a sebességmérés célja sem a bevételnövelés, hanem, hogy csökkentsék a gyorshajtók arányát, a munkacsoport szorgalmazza: ne büntessék azokat sem, akik a lézeres traffipaxot előjelző technikai eszközt használnak – szögezte le dr. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke, a KRESZ-munkacsoport tagja.

– A Belügyminisztérium nem vetette el ezt. Persze ez nem vonatkozna olyan eszközökre, amelyek megakadályozzák a mérést. A lézerblokkolók használatát nem lehet engedni, de ha valaki azért lassít, mert tudja, hogy az adott szakaszon mérnek, akkor a szabály máris elérte a célját.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.