Öt évig küzdött a brutális méretű fenékért - fotó

fenék
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 11. 10:30
Évekig injekcióztatta magát a brit kétgyerekes anyuka, Vanity Wonder, hogy olyan feneke legyen, amilyet megálmodott. Ám a végeredmény inkább nevetést, mint csodálatot vált ki az emberekből.
- mb -

Vanity Wonder még táncosnőként, huszonöt éves korában vette a fejébe, hogy minél kerekebb és nagyobb feneket akar. Öt éven át tartott, míg végül elérte, hogy természetellenesen nagyra duzzadjon a hátsója. – Az egyik táncoslány mesélte, hogy injekcióztatja a fenekét. Eleinte őrültségnek hangzott, de végül azt gondoltam, miért ne próbáljam ki – mondta a Mirror címû brit lapnak Vanity, aki egy szállodában találkozott a számára ismeretlen „doktornővel”.

– Amikor megérkeztem, csak annyit mondott, feküdjek arccal az ágyra, és húzzam le a nadrágomat. A fájdalom elviselhetetlen volt – mesélte a kétgyerekes anyuka, aki saját feneke megszállottjává vált. Öt éven át injekcióztatta magát, volt, hogy fertőzést kapott. Mára pedig akkorára duzzadt a hátsója, amely már inkább  nevetséges, mint szexi. Ötvennégy centis derékbőségéhez ma már száztizennégy centis csí-pôbôség tartozik, az emberek folyamatosan megbámulják
az utcán.

– Nem érdekel, hogy kigúnyolnak a hátam mögött. Nekem csak az a fontos, hogy szeretetben és becsületben neveljem fel a két fiamat – tette hozzá az anyuka. Egyébként ezek a szilikonos fenékinjekciók tiltott szernek számítanak Amerikában és az Egyesült Királyságban is. Tavaly egy ilyen szer ölte meg Claudia Aderotimire brit diáklányt, aki szintén a hiúsága áldozatává vált.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.