Az egész világ találgatja, mi lesz holnaptól Görögországban. A sikertelen májusi választások után alig egy hónappal ismét az urnákhoz járultak a hellén államban. A szavazók egyrészről a saját maguk, másrészről pedig egész Európa sorsáról döntöttek. A baloldali radikális Sziriza és a középjobb Új Demokrácia párt egyaránt 27–30 százalék közötti eredményt ért el a magyar idő szerint vasárnap este hatkor zárult görög parlamenti választásokon, legalábbis az első exit pollok alapján.
A korábbi nagy baloldali váltópárt, a PASZOK némi meglepetésre mindössze 10-12 százalékot ért el. Ez azt jelenti, hogy a május eleji állapothoz hasonlóan ismét nagyon nehéz lesz stabil kormányt alakítani, ehhez ugyanis több pártnak kellene jelentôs engedményeket tennie a választási ígéreteihez képest, egy koalíciós kompromisszum érdekében. – Akárki nyer, nagyon komoly ellenzéke lesz majd, kérdéses, milyen kormányt lehet ilyen körülmények között alakítani – mondta a hvg.hu-nak Sándorfi Eszter, Magyarország athéni nagykövete.
A PASZOK egységkormányt szorgalmaz, ennek kevés az esélye a magyar nagykövet szerint, már csak azért is, mert úgy tűnik, a Sziriza ragaszkodik az összesen 240 milliárd euró értékű pénzügyi mentőcsomagok feltételeinek újratárgyalásához, azonban az Új Demokrácia és maga a PASZOK is várhatóan nehezen menne ebbe bele – írja a hvg.hu. A hivatalos választási végeredményt várhatóan csak éjfél után, hétfőn hajnalban hozzák nyilvánosságra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.