Magára hagyták szülei a torzszülött kislányt – fotó

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 11. 17:00
A hatéves Liu Jiangli farkasember szindrómától szenved, aminek következtében sűrű, fekete szőr borítja teste nagy részét. Szüleinek nem tetszett a gyerek, így inkább magára hagyták.
Bors

A Mirror információi szerint a mindössze 6 éves Liu Jiangli-t szülei azért hagyták magára, mert a kislány egy ritka betegséggel született. A gyerek testét a farkasember szindrómai miatt fekete szőr fedi. A betegség nagyon kevés embert érint, és ritka volta miatt még nincs rá gyógymód.

A szülők két éves korában váltak meg a kislánytól. Egy nap édesapja elvitte a bölcsödébe, majd soha többé nem ment érte. Azóta sem apját sem anyját nem látta. A gyereket végül nagyszülei fogadták be.

A faluban, ahol lakik, sem a felnőttek sem a fiatalok nem képesek elfogadni külsejét. A vele egyidős gyerekek egyáltalán nem barátkoznak vele, kinevetik vagy csúfolják. A nagyszülők rettenetesen aggódnak a kislány jövője miatt, hiszen ha ők meghalnak Jianlgi teljesen magára mard.

Hárman egy családban

Pár hónappal ezelőtt az indiai Sangli testvérek képei bejárták a világot. Esetük érdekessége, hogy annak ellenére, hogy a betegség egy milliárdból csupán egy embernél jelentkezik, a testvéreknél ugyan abba a családba, hárman születtek így.

A betegséget az orvosok genetikusnak tartják, a Sangli nővérek esetében vélhetően apjuktól örökölték. Mivel a helyi szokások szerint a házasság előre elrendezett volt, ezért a lányok anyja nem tudta leendő férjéről, hogy farkasember szindrómában szenved. Először az esküvőjük napján találkoztak.

A három lány és anyjuk az egyetlen esélyt a lézeres szőrtelenítésben látják, azonban a szegénységben élő család nem tudja kifizetni a beavatkozást.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.