Aktuális

Kézen mászott föl a Kilimandzsáróra

Bors

Létrehozva: 2012.06.22.

A kanadai Spencer Westnek egy genetikai betegség miatt amputálták mindkét lábát. Bár a végtagját elvesztette, a hite, kitartása megmaradt, és nemrég megvalósította élete egyik legnagyobb álmát.

Spencer West hét nap alatt jutott fel Afrika legmagasabb hegycsúcsára, az ötezer méternél magasabban fekvő Kilimandzsáró tetejére. Teljesítményét tovább fokozza az a tény, hogy az utat kézen mászva tette meg.

A férfi ugyanis genetikai rendellenességgel született, és ötéves korában le kellett amputálni mind a két lábát, írta a brit Sun magazin weboldala. Az orvosok lélekben felkészítették az akkor még gyerek Spencert, hogy sosem fog teljes életet élni, és nem lesz egyenrangú tagja a társadalomnak. 

Ám a most 31 esztendős férfi rácáfolt a kijelentésükre. Így is boldog, és nemrég véghez vitte élete legnagyobb álmát: felmászott a hegy csúcsára. West egy éven át edzette a karját, hogy meg tudja tenni a hétnapos utat.

– Könnyek szöktek a szemembe, amikor felértem a csúcsra. Nem tudom szavakba önteni, mennyire csodálatos érzés volt, amikor ott fent voltam. Nem hittem el, hogy ez velem történik. A tenyerem vérzett, megannyi vízhólyag éktelenkedett rajta, halálosan fáradt és iszonyatosan szomjas voltam, de eszméletlenül boldog – mondta Spencer, miután elérte célját.

– Nem csak magam miatt másztam meg a Kilimandzsárót, meg akartam mutatni a hozzám hasonlóknak, hogy nincs lehetetlen. Még az ilyen emberek is képesek bámulatos dolgokra, mint mi – tette hozzá Spencer West.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya